KanadaiNagydíj
Így zajlott az F1-es Kanadai Nagydíj első szabadedzése
Egy hét kihagyás után visszatér a Formula-1, Montrealban gurulnak pályára a pilóták. Kövessétek velünk élőben az F1-es Kanadai Nagydíj első szabadedzését szöveges közvetítésünkkel!
részletekNorris: Elkerülhetetlen, hogy történjen valami
A McLaren britje felkészült rá, hogy lesz ütközéssel végződő párharcuk Piastrival, aki ugyanakkor hangsúlyozta: a nagyobb képet is nézniük kell.
részletekHelyszíni: Kérdések a Ferrari és Stroll körül
Elkezdődött a montreali F1-es hétvége, ahol sok minden történt a sajtónapon: Mészáros Sándor, a Formula.hu utazó tudósítója jelentkezik a paddockból.
részletek„Inkább még keményebben fog harcolni” – Norris Verstappenről
Nem érzi úgy a McLaren F1-es pilótája, hogy az eltiltás esélye miatt vissza kellene vennie a címvédőnek az agresszióból – bár szerinte azt megbánta, amit Barcelonában tett.
részletekStroll: Igen, frusztrált voltam – a csuklóm miatt
Nem árult el túl sok részletet csuklósérüléséről az Aston Martin pilótája az F1-es Kanadai Nagydíj sajtónapján, de állítja: az orvosi beavatkozás után sokkal jobban van.
részletek„Szeretem a csapatot” – Leclerc is cáfol
Nem tudja, honnan jöhetnek a pletykák, de a monacói hangsúlyozta: közös vízióval rendelkeznek Vasseurrel és Hamiltonnal, hogy visszajuttassák a Ferrarit az F1 csúcsára.
részletek„Semmin sem változtatok, úgy versenyzem, ahogy akarok” – Verstappen
Saját bevallása szerint nem igazán törődik azzal, hogy az egyfutamos eltiltás szélére került: az F1-es címvédő nem fog változtatni kemény versenyzési stílusán.
részletekVasseur-pletyka, Russell-reakció: csütörtöki F1-es hírek
Vasseur helye inoghat, Leclerc pedig a távozást fontolgathatja, Russell szerint nem lenne jogtalan Verstappen eltiltása, szigorít 2026-ra az FIA: a nap hírei egy helyen.
részletek„Freddel akarok nyerni, a teljes támogatásomat élvezi” – Hamilton
Kiállt a Ferrari F1-es csapatfőnöke mellett a hétszeres világbajnok, aki szerint sem Vasseur elküldése, sem az ő visszavonulása nincs benne a pakliban.
részletek„Mindig jön a mutogatás” – Sainz megvédte Vasseurt
Beszólt a médiának a Ferrarival kapcsolatos találgatások miatt a Scuderia volt versenyzője – igaz, azt elismerte a spanyol, hogy meglepte a vörösök idei F1-es küszködése.
részletekGasly a Formulának: Nem mindig a leglátványosabb változtatások a legjelentősebbek
A francia F1-es tudja, hogy címlapokra kerülnek az állandó vezetőcserékkel, de hisz az Alpine projektjében és állítja: sokat fejlődtek az odakerülése óta.
részletekRussellt meglepte, hogy Verstappen vállalta a felelősséget
A Mercedes F1-es pilótája szerint jó, hogy a holland elismerte, hogy hibázott. A büntetését fairnek tartja – és az esetleges eltiltása sem lenne igazságtalan.
részletek