Hamilton
Hamilton: Csak egy fogaskerék vagyok a gépezetben
Pénteken tartották az FIA díjátadó gáláját, melyen Lewis Hamilton és a Mercedes is megkapta az ötödik világbajnoki címükért járó trófeát. A 2018-as győztes köszönetet mondott csapatának.
részletekAz állatvédők Hamiltont választották az év emberének
Pályán kívül elért eredményeiért is elismerték Lewis Hamiltont: a PETA szerint példát mutat azzal, hogy immár teljesen vegán életmódjával számos rajongót inspirál.
részletekSalo: Közel sem csak Bottason múlt minden
Bár meglehetősen önkritikusan nyilatkozott a győzelemínség miatt támadások kereszttüzében levő Valtteri Bottas, honfitársa szerint egyáltalán nem csak a finn tehet erről a sikertelen szezonról.
részletekA csapatfőnökök megszavazták a tíz legjobb F1-est
Évről évre összeállítják az istállók vezérei saját toplistájukat: 2018-ban Wolff, Horner és társaik egyértelmű győztest választottak, a folytatásban viszont találunk meglepetéseket.
részletekMontezemolo: Hamiltonnal nyert volna a Ferrari
Lewis Hamiltonnal a volán mögött idén világbajnok lett volna a Ferrari, legalábbis ez Luca di Montezemolo, korábbi Ferrari-elnök véleménye. Szerinte Vettel és a Ferrari egyaránt hibásak.
részletekRossi motorozni hívja Hamiltont
Egymás ellen versenyezhet tizennégy világbajnoki cím (két) tulajdonosa Valentino Rossi olaszországi ranchén. A brit szupersztár szerint gyerekkorában mindig is két kerékre vágyott.
részletekÍgy képes megtartani remek formáját Hamilton
Az ötszörös világbajnok brit meglehetősen aktív életet él a Formula-1-en kívül is. Azonban rámutatott, mennyire fontos, hogy kevés szabadidejét valódi feltöltődéssel töltse a megterhelő idény során.
részletekHamiltont és Leclerc-t is díjazták a britek
Az Autosport szaklap által kiosztott díjak nagy presztízsnek örvendenek: a világbajnok kettőt is kapott belőlük. Tom Gamble nevét érdemes lesz figyelni a jövőben: ő részesült a legértékesebb, fiatal tehetségeknek járó kitüntetésben.
részletekBrundle visszaszólt Verstappennek
Max Verstappen édesapja szerint Lewis Hamiltonnak szimplán szerencséje van öt világbajnoki címével bivalyerős Mercedese miatt, nem a képességein múlott. Az F1-es szakértő megvédte honfitársát.
részletekEcclestone: Káosz uralkodott a Ferrarinál
A Formula-1 korábbi mindenható urának, Bernie Ecclestone-nak megvan a véleménye az idei világbajnoki harcról, amelyből Vettel is könnyedén kerülhetett volna ki győztesként.
részletekLehullt a lepel a nagy titokról: Lehet-e pisilni a versenyautóban?
A kérdés, ami a leginkább megosztja a Formula-1 mezőnyét. Egyesek szerint az autóban ülve teljességgel lehetetlen, akik viszont képesek rá, azoknak a forró versenyek és a piros zászlók a legnagyobb ellenségeik.
részletekHamilton megdöntötte Vettel csúcsát
Véget ért a 2018-as Formula-1-es szezon, néhány rekord ismét megdőlt, van viszont, ami érintetlen maradt. Több különlegességet is megfigyelhettünk, ezekből mazsolázunk a holtidény kezdetén.
részletek