Hamilton
Hamilton továbbra is hisz a győzelemben
Miután Franciaországban és Magyarországon is dupla dobogós helyezést ért el a Mercedes csapata, Lewis Hamilton úgy gondolja, hogy a csapat jó úton halad, és továbbra is bízik még a győzelemben.
részletekHamilton beszállt az NFL-csapat tulajdonosi körébe
Hivatalos közleményben jelentette be az NFL-ben szereplő Denver Broncos csapata, hogy Lewis Hamilton csatlakozott a tulajdonosi körükhöz. A brit már korábban is próbálkozott hasonlóval.
részletekRussell: Lewis elképesztő munkát végzett
Csapattársa teljesítményét dicsérte George Russell. A brit versenyző szerint lenyűgöző volt, ahogyan Lewis Hamilton teljesített a Hungaroringen, de úgy érzi, csapatként is büszkék lehetnek magukra.
részletekWolff: DRS-hiba nélkül Hamilton nyerhetett volna
A Mercedes F1-es csapatfőnöke szerint hétszeres világbajnokuk Max Verstappennel is harcban lehetett volna a Magyar Nagydíjon az időmérős probléma nélkül – ennek ellenére óvatos a jövőt illetően.
részletekRussell: Egyértelműen haladunk előre
George Russell állhatott fel a dobogó harmadik fokára a 2022-es Magyar Nagydíjon. A Mercedes pilótája legnagyobb kihívásként a gumikezelést élte meg a verseny során.
részletekHamilton: A hűvösebb idő kedvezett nekünk
Kiváló futamot teljesített a Mercedes hétszeres világbajnoka. Lewis Hamilton a hetedik pozícióból ért fel a dobogóra, és véleménye szerint egy jobb időmérővel ennél többet is elérhetett volna.
részletekFerrari-betli után Verstappen-győzelem
A Ferrari újabb stratégiai hibáját követően a holland simán nyerte a futamot, mellette a két Mercedes ért még fel a dobogóra, miközben Sainz a negyedik, Leclerc pedig csak a hatodik helyen futott be.
részletekGyőzelem, majd vb-esély Russellnek? Wolff nem zárja ki!
A Mercedes csapatfőnöke szerint a pole-pozíció után vasárnap is lehet esélye az első helyre a fiatal britnek, onnan pedig már bármi lehetséges. Russellt sokkolná, ha a futamon még gyorsabb lenne.
részletekDRS-probléma hátráltatta Hamiltont
Nem nyílt az állítható hátsó szárnya az időmérő végén a hétszeres világbajnoknak, aki így csak hetedik lett, pedig az első sort elérhetőnek érezte. Csapattársa pole-ja azonban őt is örömmel tölti el.
részletekHamilton nem érti az autó szenvedését, Russell igen
Hamilton padlólemeze meg is sérült, szerinte őrület, ahogy a Mercedes viselkedik, míg Russell tisztában van azzal, hogy mi miért történt és bár nem elégedett, de nem is aggódik a tempó miatt.
részletekHamilton: Vettel miatt nem voltam magányos
A sport egyik legnagyobb alakjának nevezte a visszavonuló németet a hétszeres világbajnok, aki reméli, az F1-en kívül is barátok maradnak. A saját búcsúja ugyanakkor nem jutott eszébe.
részletekHamilton: Még rengeteg üzemanyag van a tankomban!
Ha a Toto Wolff által említett 400 nagydíjas határt nem is célozza meg a hétszeres világbajnok, szavai alapján egyértelműen az érződik, hogy jobban élvezi az F1-es versenyzést, mint valaha.
részletek