Haas
Nem érdekli Grosjeant, hogy mindenki kritizálja
Célkeresztben Romain Grosjean, aki Sainz és Ricciardo elleni manővereivel borzolta a kedélyeket. „Gondoltam, én is védekezhetek kicsit ma” – magyarázkodik a francia. Mark Webber szerint Grosjean „súlyos félreértésben él” a pályán vívott harcokat illetően.
részletekA Haas büntetése: Nem szabad kerékcseréről beszélgetni a felvezető körben
Furcsa okból kapott időbüntetés árnyékolta be kissé a Haas Magyar Nagydíját, miután a csapat merész taktikai húzással került az élmezőnybe a verseny elején – ez azonban a szabályok szerint már tilos.
részletekSteiner: Grosjean szobájában van az elefánt, nem a miénkben!
Pilóta és csapatvezető vív egymással nyilatkozatharcot a médián keresztül a Magyar Nagydíj hétvégéjén: Romain Grosjean csütörtöki megjegyzését igencsak magára vette a Haas vezére, és jól vissza is szólt.
részletekJövőre 18 fősre zsugorodhat a mezőny
Reális esély mutatkozik arra, hogy a Haas év végi kivonulásával az F1-es mezőny népessége 20 fő alá csökken. Grosjean már a csapaton kívüli jövőjén gondolkodik.
részletekSzívesen látná Vettelt a Haas
Miközben sorra zárulnak be az ajtók a Ferraritól távozó német előtt, Günther Steiner elmondta: ők szívesen dolgoznának együtt a négyszeres világbajnokkal – csak az a kérdés, a pilóta nyitott-e erre.
részletekVolt-e köze a létszámlimitnek a Haas büntetéséhez?
Megszegte a parc fermé szabályt a Haas istálló a Stájer Nagydíj szombati napjának éjszakáján, ám a Romain Grosjean autóján zajló munkálatok nem azért nyúltak hosszúra, mert a csapatok dolgát megnehezíti a csökkentett létszám – árulta el a formula.hu-nak a különítmény vezetője, Günther Steiner.
részletekHaas: Teszt? Nem fontos
Günther Steiner szerint a pilótáknak nem kell különösebb edzés, a csapat pedig a gyárban is tud gyakorolni - aki megteheti, az persze menjen, de kicsit kifogásnak érzi egyes csapatok indoklását.
részletekEladó a Haas? Steiner reagált a pletykára
A Williams és a McLaren mellett a Haasról is felröppentek híresztelések, hogy a tulajdonos eladná az istállót. Ezekre Günther Steiner csapatfőnök határozott kijelentésekkel reagált.
részletekNyomkövető app és készenléti beugrók az F1-es csapatoknál
Ha fertőzöttet találnának valamely nagydíjon, alkalmazás is fogja segíteni a kontaktkutatást. Előfordulhat, hogy számos csapattag karanténba kerül: ebben az esetben a bázisról indítanak helyetteseket, mondta Günther Steiner a Haastól.
részletekNem fejleszt a Haas a bizonytalanság miatt
Günther Steiner csapatvezető nem látja értelmét újításokra költeni azt a pénzt, amely nem is biztos, hogy az istálló rendelkezésére fog állni – még ha ezzel az amerikaiak hátrébb is fognak esni.
részletekSteiner: Nem lehet készpénznek venni az F1-et
A Haas csapatfőnöke szerint a jelenlegi helyzet mindenkit ráébresztett arra, hogy mennyire jó ez a sport és mennyire meg kell becsülni - kevesebb panaszkodást vár ebben a szezonban.
részletekGrosjean: Meglepetést is okozhat a Haas
Az előző szezon gyötrelmeiből levonták a tanulságot, így a Haas akár a középmezőny elejében is harcolhat – bizakodik Romain Grosjean, a Formula Podcast vendége.
részletek