DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

„Óriási szerencse”, hogy Grosjean ezt megúszta

A Bahreini Nagydíj első körében Romain a szalagkorlátnak csapódott a Haassal. A baleset pillanatában óriási lángok csaptak fel, az autó kettőbe tört, a francia enyhe sérülésekkel megúszta – talán a halo mentette meg az életét.

En_6OhIW4AA000X



Évtizedek óta nem láthattunk akkora lángokat Formula-1-es versenyhétvégén, mint a szahíri futam első körében: a mezőny hátsó részében kialakult tolakodás során Grosjean irányt próbált váltani – a felvételek legalábbis nem utalnak technikai hibára -, ám Danyiil Kvjat Alpha Tauriját még nem tudta teljesen maga mögött, így összeért a két autó, ami Grosjean Haasát irányíthatatlanul a közeli szalagkorlátba küldte a 3-as kanyar kijáratánál. Rémisztő képek következtek, hiszen óriási lángok csaptak fel a baleset helyszínén, az autó kettőbe tört, a túlélőcella pedig a versenyzővel együtt átszakította a szalagkorlátot. Csodával határosnak mondható, illetve a Formula-1 elképesztő biztonsági színvonalát bizonyítja, hogy a francia ki tudott mászni az autóból, a pályabírók és a rajtot követően a mezőnyt követő orvosi autó pedig azonnal a segítségére siettek.

Grosjeant előbb az orvosi autóba ültették, majd ketten hordágyra segítették, és mentőautóval a pályakórházba vitték. Az általános vélekedés szerint a halo nagyban segítette a francia versenyző túlélését a szalagkorláton való áthatolás során. A fél órával a történtek után nyilatkozó Haas-csapatvezető, Günther Steiner sem tudta, mi váltotta ki a hatalmas lángokat – az autók biztonsági rendszerének ugyanis ki kell védenie az ekkora tűz kialakulását.

„Amit hallottam, az alapján jól van” – nyilatkozta Steiner a Sky Sportsnak. „Enyhe égési sérülései vannak a kezén és a bokáján, de nem akarok orvosi megállapításokat tenni. Rendben van, magánál van, még a vizsgálatokon esik át, így eddig nem kerültem vele közvetlen kapcsolatba. Köszönetet kell mondani a mentőcsapatnak, akik rendkívül gyorsan reagáltak. Nagyon ijesztő volt az egész.”

„Ha megnézzük, hogy mit hagyott maga után az autó, hogy milyen állapotban van a szalagkorlát, kijelenthetjük, hogy nagyon szerencsések voltunk – egy ilyen szerencse pedig sokkal többet ér, mint a verseny alakulásában történő szerencse. Azt hiszem, megúszta.”

A baleset körülményeit illetően egyelőre Steiner sem okosabb a nézőknél: „Úgy tűnik, hogy csak irányt akart váltani, de elakadt a másik autó első kerekében, majd nagy tempóval a szalagkorlátnak csapódott. De egyelőre én is csak a felvételeket láttam, abból pedig erre következtetek.”

A Sky Sports kommentátora, Martin Brundle az 1989-es San Marinó-i Nagydíjon Gerhard Berger baleseténél látottakhoz hasonlította a lángok méretét – ütközés következtében azóta nem fordult elő, hogy így belobbant volna egy versenyautó Formula-1-es nagydíjhétvégén.

A versenyt piros zászlóval leállították a szalagkorlát megjavításának idejére, ami egy óránál is több időt vesz igénybe. További fejlemények a futamról készülő élő közvetítésünkben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: