DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Grosjean: Rosszkor született a generációm

A szezon végén a Haastól és az F1-ből is távozó francia úgy érzi, ő és még néhány kortársa sosem kapták meg az igazi lehetőséget. Azt is elmondta, mi az egyetlen dolog, amit bán a karrierje során.

Romain Grosjean 2009-ben év közben debütált a Formula-1-ben, majd 2012 óta vált a mezőny állandó tagjává. A Lotusnál több dobogós helyezést is elért, s a Haasnál is voltak villanásai, az utóbbi időben azonban már nem tudta hozni ezt a formáját, így az évad végén – csapattársához, Kevin Magnussenhez hasonlóan – távozik az amerikai istállótól és a száguldó cirkuszból. Grosjean úgy érzi, az is szerepet játszott felemás pályafutásában, hogy egész egyszerűen rosszkor született – minderről az In the Pink podcast adásában beszélt:

grosjean-dppi-2020



„Ha belegondolok, rossz generációba születtek az 1986/1987-es versenyzők. Paul di Resta, Nico Hülkenberg, jómagam és kicsit még Sebastien Buemi is… Mindannyian akkor érkeztünk meg, amikor a legjobb ülések foglaltak voltak, az öregek még nem távoztak a Formula-1-ből, utána viszont jöttek a fiatalabbak, és mi igazából sosem kaptunk lehetőséget. Ez van, erre nem tudunk hatással lenni, és így is hihetetlen az F1-ben eltöltött tíz év.”

„Úgy vélem, elértem, amit akartam. Nyilván világbajnokok akarunk lenni, de felismerjük, hogy a megfelelő eszközök nélkül nincs esély rá. Remélhetőleg ez a jövőben változni fog, mert szerintem a Formula-1 számára is jót tenne, ha nem egy csapat dominálná – amely persze hihetetlen és csodálatos munkát végez, de a versenyzés szempontjából kicsit szomorú ez, mert túl erősek a többiek számára.”

Grosjean arra is válaszolt, hogy volt-e bármi, amit sajnál F1-es pályafutásából: „Talán az egyetlen, amit sajnálok, hogy a Lotus csődbe ment 2014-ben a kiváló 2013-as szezon után, amikor a megfelelő úton haladtunk. Nem kaptam akkoriban ajánlatot topcsapattól: Kimi átment a Ferrarihoz, én maradtam, és elindultunk a lejtőn. Nehéz onnan visszazárkózni, ha egy olyan csapatnál szerepelsz, ami közel van a mezőny végéhez. Utána elfogadtam a Haas jelentette kihívást, ami szintén remek tapasztalat volt. Sajnos azonban az utóbbi két évben nem találtuk a formánkat.”

A francia azt is elismerte, hogy többször is hibázott, ez pedig úgyszintén rányomta a bélyegét a karrierjére: „Igen, követtem el hibákat. Olykor talán túl sokat beszéltem, de mindig kimondom, amit érzek. Elismerem utána, amikor tévedtem. De tudom, hogy több versenyt is nyerhettem volna. Nem sajnálom, hogy ez nem jött össze, mert tudom, hogy minden esélynél mindent beleadtam. Azt mondanám, hogy az egyetlen, amit bánok, hogy 2013 után nem kaptam lehetőséget egy versenyképes autóban, ahol tovább vihettem volna a lendületemet.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: