DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. március 1. vasárnap

Ferrari

Hibridéra: A Ferrari már csak harmadik, a Mercedes utcahosszal az élen

Nemigen lehet kérdéses senki számára, hogy a hibridéra 2014-es elérkezése óta a Mercedes kimagaslóan a legjobb istálló a Formula-1-ben. A második helyért már szorosabb a csata, a többiek a vert mezőnyben.

részletek

V8-as 2022-es Ferrari Fioranóban, persze csak virtuálisan

Virtuálisan valaki már ki is vitte a ködös fioranói tesztpályára a Ferrari 2022-es versenygépét, ráadásul még kedvezett is a régi rajongóknak, hiszen V8-as motorhang társul a látványhoz.

részletek

Perez előtt is végezhetett volna Leclerc 2021-ben

Mattia Binotto számolgatása szerint a monacói 40 pontot elveszített önhibáján kívül a szezon folyamán. Ezek nélkül a negyedik helyezést is megszerezte volna a bajnokságban.

részletek

Ezek voltak Raikkönen kedvencei

2021 végén egy nagyon hosszú és eredményes pályafutást zárt le Kimi Raikkönen. A finn pilóta most nosztalgiázott egy kicsit, majd megnevezte kedvenc autóit és versenyeit az elmúlt évekből.

részletek

Ekkor érkezik a 2022-es Ferrari

Épphogy véget ért az aktuális szezon, a Formula-1-es közösség figyelme már a következő idény felé fordul. A Ferrari hírt adott következő versenygépe bemutatásáról, amely február 16. és 18. között esedékes.

részletek

Vettel jóval boldogabb, amióta eljött a Ferraritól

A négyszeres világbajnok óriási reményekkel érkezett a vörös istállóhoz és az első évek még igen biztatóan is alakultak. 2020-ra viszont annyira lenullázták morálisan, hogy örül, hogy az Astonhoz szegődhetett.

részletek

Mick Schumacher a Ferrari tartalékpilótája lesz

Mattia Binotto erősítette meg, hogy 2022-ben a Ferrari tartalékpilótája – Antonio Giovinazzi mellett – Mick Schumacher lesz, így a hétszeres világbajnok fia egyre inkább apja nyomdokaiba lép.

részletek

Sainz: Leclerc őrülten gyors volt

Nagyszerű szezonon van túl Carlos Sainz, akinek az idei volt az első éve a Ferrarinál. Bár az istállónál sokan a csapattársa dominanciájára számoltak, végül a spanyol teljesített jobban.

részletek

Korábbi gyengeségét erősséggé gyúrta Leclerc

A Ferrari monacói F1-es pilótája szerint két éve még komoly hiányosságai voltak a futamokon, idénre viszont ez már az egyik legerősebb fegyvere lett.

részletek

Binotto: Jövőre nyernünk kell!

Nem zárták rosszul az idei szezont, a tavalyi pofon után kifejezetten nem, de még mindig nem abban a pozícióban van a Ferrari, ahol szívesen látnák magukat. A 2022-es célok így egyértelműek.

részletek

Szerződéshosszabbítást érhet Sainz remek szezonja

Stabil pontszerzőnek igazolta le két évre spanyolját a Ferrari, de Carlos Sainz túlteljesítette az elvárásokat a bajnoki ötödik helyezéssel. Mattia Binotto a jövőről is egyeztet vele a tél során.

részletek

Újra elkapta a koronavírust Charles Leclerc

A monacói pilótát Abu Dhabiból hazatérve tesztelték pozitív eredménnyel – közölte a Ferrari. A versenyző idén egyszer már megfertőződött: szerencséjére egyik betegség sem volt hatással szezonjára.

részletek