DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Nem érti a „furcsa” gumikopás okát a Red Bull

Christian Horner csapatvezető értetlenül áll az előtt, hogy miért használták el sokkal jobban az abroncsaikat az F1-es Osztrák Nagydíjon, mint a ferrarisok. Mattia Binottónak van egy elmélete.

Hiába Max Verstappen időmérős sikere és a sprinten elért első helye, a vasárnapi versenyen voltaképpen esélye sem volt Charles Leclerc ellen, akinek ugyan háromszor is megelőzte őt az egymáshoz képest eltolt stratégiájuknak köszönhetően, de összességében sokkal jobb tempóra volt képes, mint a címvédő. A holland ráadásul csak azért lett végül második, mert a másik Ferrari elfüstölt az őt éppen támadni igyekvő Carlos Sainz alatt.

A Ferrari egyértelműen jobban bánt az abroncsokkal Spielbergben, mint a Red Bull, ami váratlanul érte az energiaitalosokat. Helmut Marko értetlenségét fejezte ki a tapasztaltak kapcsán, s ugyanígy tett a verseny után Christian Horner csapatfőnök is:

leclerc-verstappen-spielberg-dppi



„Furcsa volt” – idézi szavait a RaceFans.net szakportál. „Alig egy héttel ezelőtt, Silverstone-ban elég jónak tűntünk gumikopás terén. Úgy gondolom, a problémát az jelenti, hogy ezek az abroncsok érzékenyek, s ha nem a megfelelő működési tartományban vagy velük, akkor megfizeted ennek az árát a gumikopással, és sok csapat így is járt.”

Horner szerint ráadásul a szombati sprinthez képest is váratlan volt a jelenség: „Ha megnézzük a sprintversenyt, az elejét kicsit jobban megnyomtuk, aminek némileg megfizettük az árát a végén, de ha a teljes etapot nézzük és elemezzük, hasonlóan teljesítettünk, mint a Ferrari. Az egyetlen dolog, ami változott, az az éjszakai eső, minimálisan a hőmérséklet, meg persze az üzemanyagszint. Szóval meg kell értenünk, miért volt az első etapunk során jelentősen rosszabb a gumikopásunk Charles-nál és Carlosnál” – fogalmazott a csapatvezető, hozzátéve: szerinte ez a hétvége így a kármentésről szólt, ami a pole, a sprintelsőség és a második hely fényében nem is sikerült rosszul, hiszen Leclerc mindössze öt ponttal közelített Verstappenre a tabellán.

A rivális Ferrarit irányító Mattia Binotto szerint ugyanakkor mindössze annyiról volt szó, hogy a vasárnapi versenyen Leclerc révén már rögtön a start után üldözni tudták Verstappent, aki így nem tudta menedzselni az abroncsait, ellentétben a sprinttel, ahol eleinte a maranellóiak két versenyzője egymással is csatázott:

„Nem hiszem, hogy túl nagy tempókülönbség lenne a két autó között, ha van egyáltalán. Ami a gumikopást illetően, én ezt úgy olvasom, hogy a sprinten is volt valamennyi előnyünk, ami a futamon még inkább kijött, mert az elejétől kezdve nyomást kezdtünk gyakorolni Maxra. Nagyobb tempóra és ezáltal nagyobb gumikopásra késztettük. Szóval szerint csak nyilvánvalóbb volt a futamon, amit a sprinten is láthattunk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: