Ferrari
Az F1-es Osztrák Nagydíj rajtrácsa
Verstappen a pole-ban, sarkában a Ferrarik, Norris a meglepetésember, Perez csak a mezőny hátsó felében: így vág neki a mezőny a spielbergi futamnak.
részletekRetro – Coulthard beint Schumachernek
2000-ben ezen a napon rendezték meg az F1-es szezon kilencedik futamát a franciaországi Magny-Cours-ban, ahol a McLaren skótja heves gesztusokkal kísért csatában utasította maga mögé a ferrarist.
részletekVerstappen-pole és megingó ülések – pénteki hírek
Gyász, szabadedzés, pénteki időmérő, csalódott Hamilton, feljavuló Ferrari és persze egy Verstappen-pole, amihez a felügyelőknek is volt egy-két szava.
részletekSainz: Dupla dobogóra hajt a Ferrari vasárnap
Elégedetten zárta Carlos Sainz az Osztrák Nagydíj pénteki időmérőjét, amelynek végén a harmadik rajtpozíciót sikerült megszereznie, bizakodva várja a folytatást.
részletekLeclerc végre elégedett
Sokat kesergett az elmúlt időben a Ferrari monacói versenyzője, de most végre úgy érzi, tettek egy lépést előre: a Scuderia volt a második erő a mai napon.
részletek„Először vagyok ilyen helyzetben az F1-ben” – Leclerc
Komoly az érdeklődés iránta, márpedig ilyet még nem élt át a karrierje során a szerződései miatt. Imádja a Ferrarit, de nem jár az agya a hosszabbításon.
részletekGyorsul a Ferrari – Leclerc és Sainz véleményez
Helmut Marko szerint Kanada után a Ferrari a Red Bull közelében lehet versenytempóban: Leclerc óvatosan, míg Sainz optimistán nyilatkozik az SF-23-ról.
részletekLeclerc és a Ferrari már elkezdtek a hosszabbításról beszélni
Leclerc szerződése 2024 végén jár le a Ferrarinál. A monacói Ausztriában elmondta, már elkezdődtek a tárgyalások a hosszabbításról.
részletekAkár a Ferrarinál is kiköthetett volna Verstappen
Max apja árulta el: a Scuderia megkereste a fiatal hollandot az első F1-es éve után. Azt is felidézte, hogyan kerültek a Red Bullhoz a Mercedes helyett.
részletekViták és Ferrari-fejlesztések – keddi F1-es hírek
Meglepetéseket okozó SF-23-as, Astonnak nem kedvező sprinthétvége, vizsgálódó FIA, jubiláló Williams: egy helyen a legfontosabb hírek.
részletekA fejlesztések is felkerültek a Ferrarira a filmnapon
Sainz és Leclerc névleg forgatás céljából köröztek Maranellóban az F1-es autóval, a gyakorlatban azonban kipróbálták az Osztrák Nagydíjon debütáló új alkatrészeket.
részletek„Meglepetéseket tud okozni az autó” – Sainz
Már a tavalyi „második félidőben” látták, hogy szenvednek a futamokon, de akkor már késő volt a 2023-as F1-es autó szempontjából a ferraris spanyol szerint.
részletek