DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Hírösszefoglaló

Ez volt az első igazi szakasz a Dakaron, Rueda távozik a Ferraritól – szombat

Lefutották az első igazi szakaszt a 2024-es Dakar Ralin, ahol visszafogottan kezdtek a legnagyobb esélyesek. A 2022-es bűnbak távozik a Ferraritól, a Red Bull pedig megbukott a törésteszten.

Újonc nyerte a Dakar Rali első szakaszát! A nagyágyúk közül csak Carlos Sainz lehet elégedett az első szakasz után, Al-Attiyah, Loeb és Peterhansel sem kezdett jól: a Toyoták viszont parádéztak, és belga újoncuk meg is nyerte a szelektívet.

Az autós rajt igazi káoszt hozott: egyrészt a prológ sorrendje alapján Brian Baragwanath, a Century versenyzője rajtolhatott volna elsőként, de nem ért oda időben, így a francia Lionel Baud indult el elsőként az Overdrive Toyotával. Azonban alig kétszáz méterrel a rajtot követően elsodort egy rossz helyen álló nézőt, akit kórházba kellett szállítani az azonnali orvosi ellátást követően.



Robbantott a Varga Racing Team az Africa Eco Race ötödik versenynapján: a Varga, Toma páros az autós kategóriában a 2. helyen zárta a viadal utolsó, marokkói felségterületen futott szakaszát a nyugat-szaharai Fort Chacal és Dakhla között.

A tavalyi Ferrarin rendkívül nehéz volt megtalálni azt a beállítási tartományt, amelyben megfelelően működött az autó, így Carlos Sainz azt szeretné, ha a 2024-es Ferrari sokkal kiszámíthatóbb lenne.

Peter Bayer elmesélte, hogy eleinte a Red Bull nem akarta engedni, hogy Daniel Ricciardót ültessék be Nyck de Vries helyére.

Több külföldi oldal is kész tényként közölte a héten, hogy a Red Bull új autója megbukott az FIA frontális töréstesztjén, azonban erről hivatalos megerősítés egyik fél részéről sem érkezett azóta sem.

Az olasz Corriere dello Sport értesülései szerint távozik a Ferrari Formula-1-es csapatától Inaki Rueda, aki 2015-ben csatlakozott a Scuderiához. Sokáig a Ferrari főstratégájaként dolgozott, mígnem Frederic Vasseur érkezésével visszafokozták a gyárba.

Alonso egy kis síeléssel pihen rá a rendkívül hosszúnak ígérkező 2024-es szezonra.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: