DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 26. vasárnap

F3

F3: Barcelonában debütál Tóth László

A hétvégi Formula-1-es Spanyol Nagydíj betétfutamaként rendezik meg az FIA Formula-3-as bajnokság első fordulóját, melyen versenykörülmények között is bemutatkozik a sorozatban a Campos Racing magyar versenyzője, Tóth László.

részletek

Keszthelyi Vivien pontszerzéssel debütált az Euroformula F3-ban

A szezon első versenye egy minden tekintetben rendkívül trükkös pályán kezdődött Keszthelyi Vivien számára a Forma-3-as Euroformula sorozatban. A lépcsőzetesen felépített, 24 futamból álló szezon első harmada a tanulásról, a gumik megismeréséről, valamint több mint egy éves kihagyást követően a versenyzésbe való visszaszokásról szól. Az előzetes várakozások ellenére a magyar pilóta azonban már az első adandó alkalommal pontokat szerzett a Forma-1 Portugál Nagydíjának betétfutamain.

részletek

Rengeteg adattal lett gazdagabb a barcelonai teszten Tóth László

Az elmúlt hét második felében a Barcelona közelében elhelyezkedő Circuit de Catalunyán tartották meg az FIA Formula-3-as bajnokság mezőnyének az idény előtti második kollektív tesztet, amely az utolsó volt a szezonnyitó versenyhétvége előtt, melyet május 7-9-én szintén ezen a pályán rendeznek a Formula-1-es Spanyol Nagydíj betétfutamaként.

részletek

Produktív tesztnapokon van túl Tóth László a Campos Racinggel

Az elmúlt hétvégén az ausztriai Red Bull Ringen tesztelt a Formula-3-as bajnokság teljes mezőnye, így a spanyol Campos Racinggel Tóth László is. A 20 éves magyar versenyző produktív napokon van túl, melynek során először vezette idén az F3-as versenyautót, mellyel majd rajthoz áll a versenysorozat futamain.

részletek

F1-es nagydíjon debütál Keszthelyi Vivien az F3 Euroformula Openben

A Team Motopark szerződtette Keszthelyi Vivient, aki 2021-ben az Euroformula Openben fog versenyezni a Formula-3-as csapatnál. Az ifjú pilóta lesz az első magyar autóversenyzőnő a sorozatban, melyben a Formula-1 Portugál Nagydíjon, a királykategória első F3-mal közös versenyhétvégéjén mutatkozik be új csapatában április 30-án.

részletek

Podcast: Az F1 Bahreinben, Tóth Laci az F3-ban

Nyakunkon a szezonrajt, ezért a Formula Podcast stábja körbenézett: mire lehet számítani Bahreinben és idehaza?

részletek

Tóth László a Formula-3-ban indul 2021-ben

Lesz magyar induló az FIA Formula-3 bajnokság 2021-es idényében, miután Tóth László a nagy hagyományokkal rendelkező Campos istállónál, az F1 egyik betétsorozatában folytatja pályafutását.

részletek

Keszthelyi Vivien 2021-ben Formula-3-as bajnokcsapattal folytatja a teszteket

A magyar pilóta tavaly a Team Motoparkkal vett részt a szezon végi teszteken, és idén is velük folytatja a felkészülést a rendhagyó szezonra.

részletek

Schumacher: Az első évben is jó vagyok!

Egy elterjedt elmélet szerint Mick Schumacher lassú alkalmazkodó: az F4-ben, F3-ban és F2-ben is közepes első szezon után remekelt második évében. A német azonban nem ért egyet a teóriával, szerinte Formula-2-ben már újoncként is erősen szerepelt.

részletek

Újra versenyez a spái tragédiát túlélő Correa

Másfél évvel az Hubert-baleset után visszatér Juan Manuel Correa, aki a Formula-3-ban áll rajthoz. Bár még ő sem tudja, mit várjon a szezontól, határozottan állítja, hogy ez csak az első lépés, a végcél a Formula-1.

részletek

Gyász: Elhunyt Adrian Campos

Ellhunyt a korábbi Formula-1-es pilóta és Formula-2-es, valamint Formula-3-as csapattulajdonos. Adrian Campos hatvan esztendős volt, halálhírét csapata erősítette meg.

részletek

Keszthelyi Vivien Formula 3-as bajnok csapattal tesztel

Több mint 22 éves múltra visszatekintő bajnok csapattal tesztel Keszthelyi Vivien magyar autóversenyző. A pilóta jelenleg tesztsorozatokon vesz részt különböző pályákon, és reméli, ha eredményesen szerepel, akkor új lehetőségek nyílnak meg előtte.

részletek