DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F2/F3

F3: Barcelonában debütál Tóth László

A hétvégi Formula-1-es Spanyol Nagydíj betétfutamaként rendezik meg az FIA Formula-3-as bajnokság első fordulóját, melyen versenykörülmények között is bemutatkozik a sorozatban a Campos Racing magyar versenyzője, Tóth László.

A 20 éves pilóta már múlt vasárnap elutazott Spanyolországba, ahol néhány napot a csapat központjában töltött, most pedig már a teljes mezőnnyel együtt a Barcelona közelében elhelyezkedő Circuit de Catalunya elnevezésű létesítményben várja, hogy elkezdődjön a versenyhétvége.

RBR_F3_SR-0668_resize



A koronavírus-járvány miatt a szezon előtti kollektív teszteket nem volt könnyű megrendezni, ezekből eddig kettőre került sor, egy Ausztriában, egy pedig a katalán versenypályán volt, ahol az idény is elkezdődik. Tóth László a csapattal együtt sokat dolgozott ezeken a kétnapos teszteken, és értékes adatokkal lett gazdagabb, a magyar versenyző ugyanakkor azt mondta, számára az elsődleges feladat egyelőre a tapasztalatszerzés lesz.

„Természetesen mindenki örülne egy jó eredménynek, de a fő célt most nem bizonyos helyezések elérése jelenti, hanem az, hogy minél több tapasztalatot gyűjtsek versenykörülmények között is, és a lehető legtöbbet tanuljam meg a Formula-3-as autóról” – nyilatkozta Tóth.

Az FIA Formula-3-as bajnokság idei szezonjára 30 versenyző nevezett, így népes, és erős mezőny gyűlt össze, melyben az autósportért rajongók néhány ismerős névvel is találkozhatnak: indul például Ralf Schumacher fia, a második F3-as idényét kezdő David, valamint a most a Ferrari F1-es autóját vezető Charles Leclerc öccse, Arthur is.

BAR_F3_DL-5372_resize

Az első versenyhétvége programja pénteken kezdődik, 10.05 órakor a szabadedzést, 13.35 órakor pedig az időmérő edzést rendezik meg. Szombaton két versenyt teljesít a mezőny, az első 10.35-kor, a második 16.45-kor rajtol el. Vasárnap kerül sor a hétvégét záró futamra, amelynek rajtja 12.05 órára van kiírva. A versenyeket az M4 Sport élőben közvetíti.

A pénteki időmérő edzésen a vasárnapi verseny rajtrácsa alakul ki, a szombati első futamon pedig a kvalifikáció első 12 helyezettje fordított sorrendben áll majd fel a starthoz. A szintén szombaton sorra kerülő második verseny rajtrácsának első felét az első futam végeredménye határozza meg, az első 12 helyen célba érő versenyző fordított sorrendben áll majd fel a starthoz.

Barcelona után Jerezbe utazik a Formula 3 mezőnye, ahol kollektív tesztet rendeznek majd jövő szerdán és csütörtökön.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: