DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F2/F3

Tóth László a Formula-3-ban indul 2021-ben

Lesz magyar induló az FIA Formula-3 bajnokság 2021-es idényében, miután Tóth László a nagy hagyományokkal rendelkező Campos istállónál, az F1 egyik betétsorozatában folytatja pályafutását.

A 20 éves versenyzővel egy évre szóló szerződést kötött a spanyol csapat, amely opcionálisan egy további évvel meghosszabbítható.

toth-laszlo-campos-f3-2



Tóth László a 2019-es FIA Motorsport Games elnevezésű autósportos „olimpián” vált ismertebbé itthon, miután Vallelungában a magyar küldöttség legjobb eredményét érte el a Formula-4-esek között egy negyedik és egy hetedik hellyel.

Tóth gokartozással kezdte a pályafutását, majd Formula-4-re váltott, és indult a kategória olasz, spanyol, valamint német nemzeti bajnokságában is, tavaly pedig a Formula Renault Európa-kupában versenyzett. Az idény végén a Campos két tesztelési lehetőséget ajánlott fel neki, ezeket követően pedig megállapodás született a 2021-es F3-as indulásról.

„Öröm és megtiszteltetés, hogy egy ilyen nagy múltú istállónál folytathatom a versenyzői pályafutásomat, amelyben az eddigiekhez hasonlóan szeretnék lépésről lépésre haladni. Ez lesz az első F3-as szezonom, természetesen az elsődleges cél a folyamatos tanulás, és a lehető legtöbb tapasztalat megszerzése” – mondta Tóth László.

toth-laszlo-campos-f3-1

A Campos istálló számára tragikusan indult az idei esztendő, az alapító-elnök, Adrián Campos ugyanis január 27-én, 60 éves korában váratlanul elhunyt. „Óriási veszteség ez, nyilvánvalóan elsősorban nekem, miután az édesapámat veszítettem el. Ugyanakkor a csapatnál mindenkit megviselt, ami történt, de most már előre kell tekintenünk és tovább kell vinnünk az örökségét. Pontosan tudjuk, hogy mi mindent szeretett volna még megvalósítani az autóversenyzésben, hiszen az utolsó pillanatig a következő idényen dolgozott. Úgy gondolom, hogy a csapatnál mindenki motiváltabb, mint valaha, és biztos vagyok abban, hogy Tóth Lászlóval, Lorenzo Colombóval és Amaury Cordeellal együtt az egész csapat igyekszik majd büszkévé tenni az édesapámat, akárhonnan is figyel minket” – nyilatkozta Adrián Campos Jr.

A versenynaptár szerint az F3-as idény május 7-én kezdődik a Barcelona közelében elhelyezkedő Circuit de Catalunyán, majd júniusban Franciaország, júliusban Ausztria, augusztusban pedig Mogyoród és a Hungaroring következik. Ezután – még augusztusban – a belga Spa-Francorchamps, szeptemberben pedig a hollandiai Zandvoort lesz a következő állomás, végül a bajnokság az Egyesült Államokban, a texasi Austinban zárul október 22-24-én. A sorozat versenyeit minden helyszínen a Formula-1-es világbajnokság egyes fordulóinak betétfutamaiként rendezik meg. A versenyhétvégéken három futamot teljesítenek majd a versenyzők, ezek mindegyike 40 perces lesz, kettőre a versenyhétvégék szombati, egyre pedig a vasárnapi napokon kerül majd sor. Az évad során így összesen 21 futamot teljesít a mezőny.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: