DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 7. szombat

F1

Hogyan áll az F1-es erősorrend a harmadik futam előtt?

Egy, három, egy, öt: így tagozódott be az F1-es mezőny Melbourne-re fordulva. Mik a realitások, milyen következtetéseket vonhatunk le az eddigiekből?

részletek

Már nincs érvényben az FIA pattogáslimitje

Sajtóértesülések szerint már Bahrein óta nem tartatja be a tavaly bevezetett határértéket az FIA az F1-ben – de ha romlik a helyzet, visszatérhetnek hozzá.

részletek

Így reformálhatná meg az F1 a szabadedzéseket

Stefano Domenicali nyilatkozata ellenére nincs tervben a tét nélküli tréningek törlése, csupán nagyobb jelentőséget adnának nekik – íme, néhány opció.

részletek

Így viselkedik Hamilton a biztonsági autó mögött

Az F1 biztonsági autójának sofőrje sokféle versenyzővel találkozott már az évek során. Elmondása szerint az egyes pilóták egyedi módon tudják követni őt, ami Lewis Hamilton esetében különösen igaz.

részletek

Wolff elmondta, mikor adhatja át a stafétát

A Mercedes F1-es csapatvezetője úgy érzi: még hozzá tud járni az alakulat sikereihez, azt pedig szép kihívásnak tartja, hogy újra irányba állítsa a hajójukat.

részletek

Verstappen csatát vesztett, Marquezt megműtötték – hétfői hírek

A holland csatát vesztett egy sportszergyártóval szemben, Marc Marqueznek műtétre volt szüksége, Villeneuve pedig húsz éve nem látta ennyire erősnek Alonsót. Ezek voltak a hétfői nap legfontosabb hírei.

részletek

Pitwall: Perez bajnok lenne – vagy mégsem

Miért ilyen feszült a helyzet a Red Bullnál, jó lenne-e egy félig női F1-es csapat, mi történik a McLarennél? Ezekről is beszéltünk a Pitwall heti adásában.

részletek

Alonso húsz éve volt ilyen éhes a sikerre – Villeneuve

Nincs kizárva, hogy 2013 után újra futamot nyerhet Fernando Alonso a kanadai szerint. Az egyszeres világbajnok úgy gondolja, az Aston Martin rutinos versenyzője még mindig elképesztően motivált.

részletek

A dobogó most mindennél többet jelentene – Magnussen

Eddig mindössze egyszer, élete első F1-es futamán tudott dobogóra állni Kevin Magnnusen, akkor még a McLaren pilótájaként. A dán elismerte, sok idő eltelt azóta, így jelenleg sokkal értékesebb lenne egy dobogó a számára.

részletek

Elveszett gyémántok – Beteljesült álom

Négy fiatal brit, Williamson, Brise, Pryce és Purley története, akik az 1970-es években kerültek az F1-be, de egyikük pályafutása sem teljesedhetett ki.

részletek

Zombiállapot: így vészelik át a jetlaget az F1-esek

Carlos Sainz engedett betekintést abba a közösségi oldalán keresztül, hogyan birkózik meg a Melbourne-be tartó hosszú úttal és az időeltolódással.

részletek

„Alonso hibája, hogy nem nyert nyolc vb-címet”

A korábbi F1-es csapatfőnök, Eddie Jordan egyetlen előzésből látta, hogy nagy dolgokra hivatott, s csak a rossz igazolásai miatt nem lett sikeresebb.

részletek