DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 8. vasárnap

F1

Andretti: Nem adjuk fel az F1-es lehetőséget

Az 1978-as világbajnok Mario Andrettit nem érdeklik az elé gördített akadályok. Továbbra is úgy zajlanak az előkészületek saját F1-es csapata beindítása iránt, mintha megkapták volna a zöld jelzést.

részletek

Alesi: A Ferrari 2023-ban még erősebb lesz

A csapat egykori versenyzője szerint a Ferrari képes lesz kijavítani az idei stratégiai és megbízhatósági hibákat, és 2023-ban minden eddiginél erősebben térhetnek vissza.

részletek

Bottas: A Mercedesnél sokszor inkább a gépekre hallgattak helyettünk

Az idei szezontól már az Alfa Romeo színeiben versenyző Valtteri Bottas elmesélte, hogy sokszor még Hamilton kérésének is ellent mondott a Mercedes, hogy inkább a gépekre hallgassanak.

részletek

Hivatalos: Herta nem kap engedélyt az FIA-tól

A szövetség bejelentette, amit eddig is sejthettünk: nem adja meg a szuperlicenszt Colton Hertának, így az amerikai pilóta nem igazolhat az F1-be 2023-ra.

részletek

„Az F1 amerikai versenyző nélkül is sikeres”

Zak Brown szívesen látná egy honfitársát a királykategória mezőnyében, ugyanakkor elismerte, hogy az F1 amerikai pilóta nélkül is jelentős sikereket ért el az Egyesült Államokban az utóbbi időben.

részletek

Gasly: Az élen akarok harcolni

Még mindig nem biztos, hogy marad az AlphaTaurinál, ez minden szaván érződik: nem titkolja, hogy jobb autóba szeretne ülni 2023-ban. A következő hetekben eldőlhet a sorsa.

részletek

A korai Red Bullt idézi mérnöke szerint az Aston Martin

Az energiaitalosoktól átigazolt új technikai igazgató, Dan Fallows komoly párhuzamot vél felfedezni a Lawrence Stroll által épített csapat és a Jaguarból annak idején átalakuló istálló között.

részletek

Hivatalos: Elválnak Latifi és a Williams útjai

A grove-i istálló hivatalos közleményben jelentette be, hogy a 2022-es szezon lesz az utolsó, melyben Nicholas Latifi a csapatnál versenyez. Az utódjáról egyelőre nincs döntés.

részletek

Chadwick: Öt éven belül az F1-be akarok jutni

A W Seriesben domináló Jamie Chadwick szeretne öt éven belül eljutni a Formula-1-be, annak ellenére is, hogy Domenicali nem lát rá sok esélyt, hogy ennyi időn belül női pilótája legyen az F1-nek.

részletek

Feszültség az F1 és az FIA között a naptár miatt?

Sajtóhírek szerint a Liberty Media és egyes csapatfőnökök is elégedetlenkedtek, miután a Nemzetközi Automobil Szövetség kiadta a 24 futamos jövő évi menetrendet – és ez nem az első eset.

részletek

Hamilton: Még sokáig versenyezhetek

A 37 éves brit pilóta egyáltalán nem gondolkodik még a visszavonuláson: úgy érzi, a halála napjáig a Mercedes kötelékeibe fog tartozni, és továbbra sem tett le a nyolcadik vb-cím megszerzéséről.

részletek

A pattogás lesz a kérdés a Mercedes számára

A szingapúri pálya karakterisztikája papíron feküdhet Hamiltonéknak, akiknek talán ez lesz az idei utolsó komoly esélyük a futamgyőzelemre. A dobálós aszfalt viszont nem kedvez nekik.

részletek