DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Több dolgon is módosít Suzuka miatt az FIA

Az egyik versenyigazgatót jegelik már ebben a szezonban, de a procedúrán is módosítanak a traktorügy miatt. Közleményt adott ki az FIA a lezárult suzukai vizsgálat után.

Lezárta a Japán Nagydíjon történt hajmeresztő eset vizsgálatát az FIA. Mint ismert, a szakadó esőben, rossz látási viszonyok között egy traktor került a pályára, amely mellett Pierre Gasly óriási tempóval száguldott el és hevesen ki is fejezte nemtetszését, a többi versenyző pedig abszolút egyetértett azzal, hogy ez rendkívül veszélyes megoldás volt a versenyirányítás részéről, különösen Jules Bianchi 2014-es tragédiája után. Az FIA a vizsgálata során arra jutott, hogy felelőtlenül küldték be a döntéshozók a Carlos Sainz autóját mentő traktort, várni kellett volna addig, amíg a biztonsági autó maga mögé nem gyűjti a mezőnyt, de nem vették észre, hogy Gasly a bokszba hajtott, mert a balesetre összpontosítottak.

-00122041_439



Az események hatására úgy döntöttek, hogy az idei szezonból hátralévő futamokon már nem rotálják tovább a két versenyigazgatót: már ettől a hétvégétől Niels Wittich látja el ezt a feladatot, Eduardo Freitast pedig idén már nem látjuk többé. A procedúrán is módosítanak, már mostantól lesz egy kijelző a versenyirányítás számára, ami pontosan mutatja a VSC- és SC-fázisok alatt az autók helyzetét, és hogy ki van esetleg a bokszba. 2023-ra gondolkodnak azon, hogy átvariálják a VSC-fázisok deltaidejeit, a balesetek környékén jobban lassítanák a mezőnyt.

A közlemény kitért arra is, hogy a reklámtáblák helyzetét is felülvizsgálják, az elhelyezésüket és anyagukat is átgondolják, hogy ne kerülhessenek a pályára.

Érdekesség, hogy az FIA fontosnak tartotta közölni: az extrém esős gumik használatáról jelenleg is zajlanak a megbeszélések a szövetség technikai részlege és a Pirelli között.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: