DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Leclerc-é a gumitesztelős második edzés

Az első szabadedzésen látott „újonchadsereg” után a második gyakorláson a Pirelli 2023-as abroncsai kerültek főszerepbe, ami miatt a szokásos hatvan helyett kilencven percig tartott a szabadedzés.

Miután Japánban az időjárás keresztül húzta az olasz gumigyártó terveit, először Austinban próbálhatta ki a mezőny a Pirelli 2023-as abroncsainak prototípusát, ami miatt fél órával megnyúlt a második szabadedzés. A pilótáknak a fent említett kilencven percből legalább harmincat kellett eltöltenie az új gumik próbálgatásával, de ettől mindenki többet használt fel.

Charles Leclerc azonban nem teketóriázott, rögtön az első tíz percben megdöntötte Sainz első szabadedzésen futott leggyorsabb köridejét a közepes abroncsokon, miközben a legtöbben a jelöletlen Pirelliken köröztek, adatot szolgáltatva Mario Isoláéknak.



Lando Norris a bokszbejárathoz esett be oldalt csúszva az ismeretlen gumikon, Carlos Sainz pedig a kettes szektorban próbálgatta az új abroncsokat, majd jelentette a rádióban, hogy csúsznak az abroncsok: „Tokió drift” – mondta Sainz.

Fél óra elteltével csak három pilóta, Leclerc, Bottas és Ricciardo autóztak mért kört az idén használt abroncsokon, ennek megfelelően ők is álltak az első három helyen, mögöttük a tesztgumikon Carlos Sainz volt a leggyorsabb, de nem tudhatjuk, ki milyen keverékeken körözött. A spanyol „driftbemutatójához” a későbbiekben csatlakozott Hamilton és Alonso is, akik alatt folyamatosan meg-megúszott az autó hátulja.

Az utolsó harminc percre fordulva a sorrend érdemben már nem változott, Leclerc végzett az első helyen, Bottas lett a második, Ricciardo pedig a harmadik, Sainz viszont látványosan jól mozgott a próbagumikon, és a körideje is magasan a legjobb volt az első hármast leszámítva. A legtöbben a hosszútávú tempóra és a gumik próbálgatására koncentráltak, amire Mexikóban újra lehetősége nyílik majd mindenkinek a Japánban elmaradt teszt miatt.

A második szabadedzés végeredménye:

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: