DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Egyéb

Ezért tűnt fel Brad Pitt Austinban

A sportág vezérigazgatója, valamint a csapatfőnökök is találkoztak az USA Nagydíj sztárvendégével, aki az Apple Studios közelgő F1-es filmjéről egyeztetett a paddockban a projekt vezetőivel együtt.

A pénteki szabadedzések során több csapatnál is feltűnt Brad Pitt, valamint a Paramount producere, Jerry Buckheimer is, mint kiderült nem véletlenül. A hírek arról szólnak, hogy a vendégek betekintést kaphattak a kulisszák mögé, valamint a csapatvezetőkkel és a Formula-1 vezérigazgatójával, Stefano Domenicalival is tárgyalhattak.

Az F1i.com beszámolója szerint a témát az a közelgő film szolgáltatta, melyről még az év elején jelentek meg az első információk. Az Apple Studios ugyanis egy olyan F1-es produkción dolgozik, melynek Pitt lesz a főszereplője, és a szóban forgó alkotásban vélhetően egy veterán versenyzőt alakítana, aki visszatér, hogy egy fiatalabb pilóta mentora lehessen.

A produkciós csapat állítólag azért volt ott, hogy magába szívja egy versenyhétvége hangulatát, a csapatfőnököknek pedig jelzést adjon arról, mit terveznek, és milyen segítségre lehet szükségük. Az F1 várhatóan teljes mértékben támogatja a produkciót, beleértve a nagydíjakon történő helyszíni forgatás engedélyezését is.



A rendező, Joseph Kosinski nevéhez többek között az idén bemutatott Top Gun: Maverick, vagy a Tron: Legacy  című filmek fűződnek, nemrégiben pedig elárulta, hogy a valódi autók akció közbeni forgatása kulcsfontosságú lehet.

„Az ötlet az, hogy a lehető leghitelesebben örökítsük meg ezt a világot. Igazi autókat forgatni valódi versenyeken, és valóban átadni a közönségnek azt az érzést, hogy milyen az egyik ilyenben ülni” – mondta Kosinski a The Playlistnek.

A projekt érdekessége, hogy  a Plan B Entertainment nevű cég, Jerry Bruckheimer és Chad Oman mellett Lewis Hamilton is társproducerként segédkezik majd a film létrejöttében.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: