F1
De Vries: Minden lehetőségemet kihasználtam
Jövőre az AlphaTauri csapatánál megkapja azt a lehetőséget Nyck de Vries, amire már régóta várt. A holland már többször megmutatta, mire képes, sokáig azonban így is voltak kétségei.
részletekNem hoz több fejlesztést idén a Ferrari
A Japánban bevetett módosított padlólemez volt az utolsó újítás, amit láthattunk az F1-75-ösön: a döntésnek elsősorban anyagi okai vannak, a Scuderia pedig szeretne már a jövő évre fókuszálni.
részletekJobb autóban ülve is visszavonulna-e Vettel?
Az elmaradó eredmények ellenére sem érzi haszontalannak az Aston Martinnál eltöltött két szezont a négyszeres F1-es világbajnok, aki sokat tanult abból, hogy a mezőny végén kellett autóznia.
részletekVettel: Idővel senki nem fog rám emlékezni
„Mindig igyekeztem tisztelettel bánni az emberekkel és kedves lenni. Ha erre fognak emlékezni belőlem, akkor boldog leszek” – érzelmes interjút adott a szezon végén távozó négyszeres F1-es világbajnok.
részletekHorner: Max idén egy másik bolygón volt
Nem győzte dicsérni második vb-címét szerző versenyzőjét a Red Bull F1-es csapatfőnöke: a tavalyinál nyugodtabb bajnokavatásról és a holland válláról lekerült teherről is beszélt.
részletekMegvédték társai a piros zászló hatálya alatt gyorshajtó Gaslyt
Nincs konkrét szabály arra, milyen tempóval kell közlekedni a futam megszakítása után, ráadásul a gumik lehűlése miatt akár veszélyesebb is lehet, ha lassan mennek – mutattak rá George Russellék.
részletekHamilton szerint rosszul döntöttek a rajtnál
A mezőny jelentős része rossz döntést hozott, amikor az intereken kezdte meg a Japán Nagydíjat Lewis Hamilton szerint. A brit úgy látja, az extrém esős gumikkal gumikkal tovább körözhettek volna.
részletek2024-ben érkezne meg az Andretti
Továbbra is komolyak a szándékai az Andretti Autosportnak, a csapat ugyanis a 2024-es belépést tűzte ki célul. Bár egyelőre elég kevés esély van a bemutatkozásukra, úgy készülnek, mintha biztos helyük lenne a mezőnyben Mario Andretti szerint.
részletekMercedes: A pattogás elfedte a fő problémát
Amikor már azt hitték, úrrá lettek a delfinezésen, kiderült, hogy van egy még alapvetőbb hiba, amit beépítettek a W13-asba, ez pedig arculcsapásként érte őket – ismerte el a konstruktőri címvédő istálló technikai igazgatója.
részletekTsunoda mindent megtett a hazai közönsége előtt
Hosszú idő után ismét egy japán pilótáért szoríthattak a rajongók Suzukában, ám az AlphaTauri fiatal pilótájának nem igazán alakult jól a futama. Tsunoda úgy érzi, mindent megpróbált.
részletekVilleneuve: Paul Ricard döntőnek bizonyult
1997 világbajnoka szerint gyakorlatilag már a nyáron eldőlt a bajnoki címért folytatott harc. Jacques Villeneuve úgy érzi, a Ferrari baklövései Charles Leclerc-re is átszálltak.
részletekVerstappen: Jobb esőgumikra van szükségünk
Az immár kétszeres világbajnok holland szerint túl lassúak az extrém esős abroncsok, ráadásul nem is szorítanak ki sok vizet. Leclerc elsősorban a felvert vízpermet mennyiségét csökkentené.
részletek