DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 7. kedd

Egyéb

Te mi alapján fogod kiválasztani az első munkahelyedet?

Talán addig nem is annyira égető-sürgető ez a kérdés, amíg kézhez nem kapod a diplomádat. Akkor persze már egyből annyira közelivé válik minden, hogy szinte kapkodva kell nekiállni a munkakeresésnek. Éppen ezért azt tanácsoljuk minden utolsó éves hallgatónak, hogy már a felsőoktatási tanulmányai vége felé is foglalkozzon a témával.

részletek

Ezekkel a módszerekkel könnyen fokozható a libidó!

A libidó minden embernél más és más, ráadásul nem is állandó, szinte folyamatos változás alatt áll. Van, aki folyamatosan habzsolja az életet, másoknak azonban gyakran alacsony a vágyuk a másik iránt. Ez alapvetően nem kell, hogy gondot jelentsen, azonban vannak olyan személyek, akiket bizony zavar, hogy sosem szeretnének időt tölteni a másikkal. A hosszan tartó alacsony libidó a párkapcsolatra is hatással lehet.

részletek

A hosszan tartó fiatalság egyik titkos fegyvere: a hyaluronsav

A nők többségének, ha lehetne három kívánsága, szinte biztos, hogy az örök fiatalság is szerepelne a kérései között. Ez nem is csoda, hiszen a testünk percről percre öregszik, bár egy ideig ezt nem vesszük észre, de bizonyos életkor felett óhatatlanul is feltűnnek az első jelek.

részletek

Mit érdemes tudni a digitális panorámaröntgen kapcsán?

Napjainkban már nem számít újdonságnak a röntgensugárzás, sem az általa létrehozható kép, mely jelentős szerepet tölt be a fogászatban is. Ez a fajta képalkotó eljárás nélkülözhetetlen egy-egy állapotfelmérés során.

részletek

Hogyan válasszuk ki a CBD olajat?

Az egészségünk megőrzésének érdekében nagyon sok dolgot tehetünk. Az egészséges életmód mellett, amelynek a helyesen megválasztott ételek mellett a sport is feltétlenül a része kell, hogy legyen, a táplálékkiegészítőkkel is sokat javíthatunk a lehetőségeinken.

részletek

Növények, amelyek hatóanyaga tarol a Viagra felett

Kétségtelen, hogy a potencianövelő tablettákat egyre gyakrabban használják azok a férfiak, akik szexuális teljesítményük javítására vágynak. Megfontoltan kell dönteni, hiszen a forgalomban lévő termékek némelyike számos mellékhatással rendelkezik, amely valós egészségügyi veszélyt jelenthet.

részletek

Jobb és tisztább hangzás a Nothing új fülhallgatójával

A Nothing Ear (2) vezetéknélküli fülhallgatója megjelenésben és teljesítményben is magasra teszi a lécet. A londoni márka újdonsága kiemelkedő hangzást, tiszta beszédhangot és gyorstöltést biztosít, mindezt különleges, személyre szabható funkciókkal teszi teljessé.

részletek

Feco Chrysler múzeumot alapít

Nem hallott még Fecóról? Ennek egyetlen oka lehet: nem volt még Chryslere, Jeepje, Dodge-a, Plymouth-ja, vagy olyan időszakból származó Fiatja, Mercedese, amely a Chryslerrel közös időszak terméke.

részletek

Miért olyan lényeges a szerepjáték óvodáskorban?

A gyermekek fejlődésében kulcsfontosságú szerepet töltenek be a szerepjátékok. Ezek segítségével fedezik fel a világot, tanulják meg a felnőttek dolgait, jutnak el csírázó életük problémáinak megoldásaihoz. Először nagyobb társaikat és a felnőtt ismerőseiket utánozzák le, majd később megjelennek a képzeleti elemek, a mese világa is az eljátszott történeteikben.

részletek

Mi minden kellhet a szántóföldi permetezés sikeréhez?

A szántóföldi permetezés sikerét szem előtt tartva mi mindenre javasolt tudatosan figyelni, illetve milyen alkatrészek beszerzése lehet a legfontosabb?

részletek

Budapest az oktatási szféra paradicsoma

Aligha akad bővebb választék a budapestinél, ha oktatásról van szó, hiszen szó szerint itt összpontosul az oktatás.

részletek

A sikeres állásinterjú titkai

Mindannyian jelentkeztünk már életünkben legalább egyszer egy állásinterjúra. Senki sem akar leégni rajta, és végül elveszíteni az esélyt álmai munkájához. Azonban nincs egyetlen kulcs, amely minden ajtót kinyitna előttünk.

részletek