Dakar
Megvan Peterhansel első szakaszgyőzelme, elszállt a címvédő
A Dakar-legenda idei első szakaszgyőzelmét aratta az ezúttal csak Peruban megrendezett versenyen, márkatársa, a címvédő Carlos Sainz esélyei az ismétlésre viszont gyakorlatilag már most elszálltak.
részletekDakar: Loeb nyerte a második szakaszt
A 2017-es ezüstérmes tavalyi Peugeot-jával hamar behúzta első győzelmét, összetettben azonban két Toyota vezet Peruban. Az egyetlen magyar egység a 30. helyen.
részletekF1-es távozása óta bevállalósabb Alonso
A spanyol világbajnok szívesen próbálja ki magát az autósport különböző kategóriáiban, legutóbb a Dakaron való indulás jött szóba nála. Ez nem volt mindig így, korábban teljesen elzárkózott a terepralitól.
részletekA Toyota diktálta a tempót a Dakar első szakaszán
Nem született meglepetés a 2019-es, csak Peruban megrendezett Dakar első szakaszán, és a Toyota katari versenyzője, Nasser Al Attiyah húzta be az első szakaszt. A címvédő Carlos Sainz éppencsak második.
részletekAl-Attiyah: Alonso tesztelni fogja az autóm
Fernando Alonso valóban célba vette a Dakar Ralit: a kétszeres győztes – a spanyol márkatársa – elárulta, tervben van, hogy Alonso a közeljövőben Katarban vezeti a Toyota Hiluxot.
részletekCsak a győzelem elfogadható a Toyota számára a Dakaron
A Toyota Gazoo Racing csapatának menedzsere, Glyn Hall úgy látja, idén nem lesz semmilyen mentségük, ha nem tudnak diadalmaskodni a Dakaron, miután a Peugeot már nem lesz ott Peruban.
részletekSzalay Balázs elindult a Dakarra
Nagy utazással kezdődik az idei első nagy kaland. Szalay Balázs csütörtökön kora reggel elrepült Peru fővárosába, Limába, ahol január 6-án elrajtol a 41. Dakar rali mezőnye, amely 5000 kilométer megtétele után ugyanoda is tér vissza.
részletekA spanyolok már a Dakar Ralin látják Alonsót
A világ leghíresebb tereprali-versenyének közeledtével az autósport világa Dakar-lázban ég. De mi lesz, ha keresztezzük ezt a különféle versenyszakágak iránt páratlan érdeklődést mutató Fernando Alonsóval?
részletekAlonso: Nincs elég tehetségem a ralihoz
Hamarosan véget ér Fernando Alonso Formula-1-es karrierje, sok jövőbeni terve van, de a ralizás nem szerepel ezek között. A spanyol ász úgy gondolja, egyszerűen nem elég tehetséges a ralihoz.
részletekNagy dobásra készül Mr. Dakar!
Ha minden igaz, nagy dobásra készül Mr. Dakar, azaz Stephane Peterhansel: a sivatagi terepralik koronázott királya a formula.hu által hallott pletykák szerint új kihívásra vállalkozik. A francia marad a Dakar Ralin, ahol új autóval, és ami még fontosabb, hozzá mindenkinél közelebb álló navigátorral készül támadni: felfedjük, hogy ki lehet a klasszis új másodpilótája!
részletekDakar-győzelemre hajt a magyar Ural
Az Ural márkanév hallatán mindenki inkább asszociált a végtelen orosz utak elnyűhetetlen igáslovára, mint egy csúcstechnikát képviselő versenygépre. Eddig. Most ugyanis a Hungarian Ural Next Team nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy a Dakar Rally kőkemény pályáira, sőt akár a 6x6-os kategóriagyőzelemre alkalmas technikát varázsol az orosz monstrumból.
részletekVisszavinnék Afrikába a Dakart
A legendás raliverseny szervezői most annak a lehetőségét vizsgálják, hogy visszavigyék a Dakart Észak-Afrikába, ahol évtizedekig haladt a karaván. Erre akár már 2020-ban sor kerülhet.
részletek