Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. június 17. hétfő
Tereprali

Megvan Peterhansel első szakaszgyőzelme, elszállt a címvédő

A Dakar-legenda idei első szakaszgyőzelmét aratta az ezúttal csak Peruban megrendezett versenyen, márkatársa, a címvédő Carlos Sainz esélyei az ismétlésre viszont gyakorlatilag már most elszálltak.

Azok után, hogy kedden még saját elmondása szerint is újonc hibát követett el és emiatt 20 perces hátrányba került, a sokszoros győztes Dakar-legenda, Stephane Peterhansel ma valamelyest javítani tudott, és rögtön azután a kezébe vette az irányítást, hogy elkezdődött a szakasz. Mr. Dakar a szakasz előrehaladtával folyamatosan növelni tudta előnyét katari riválisával, Nasser Al-Attiyah-val szemben, az olló végül 3 perc 21 másodpercre nyílt kettejük között.

Azzal, hogy Peterhansel ekkora fölénnyel nyerte a mai szakaszt, jelentősen feljebb tudott kapaszkodni, és a tegnapi rontása után, aminek következtében visszacsúszott egészen a 13. helyre, ma már a virtuális dobogó legalsó fokának tulajdonosaként vonulhat pihenőre.

05119002_535

A napot egy másik toyotás, Al-Attiyah márkatársa, Giniel de Villiers kezdte meg az élen, a dél-afrikai viszont a szakasz közepénél megállni kényszerült, a cikk publikálásáig viszont nem is tudott még befutni.

Az összetettben jelenleg Al-Attiyah áll az élen, megelőzve a Mini 4x4-est hajtó szaúdi Yazeed Al-Rajhit (aki egyébként a negyedik helyet szerezte meg a mai szakaszon a győztes Peterhansel, valamint Al-Attiyah és a lengyel Kuba Przygonski mögött), Peterhanselt és Nani Romát. Roma egyébként szintén nagyot bukott, de még így is megelőzi Przygonskit összetettben. Nem Roma volt a szakasz nagy vesztese, hanem a címvédő Carlos Sainz, a spanyol autóján ugyanis már a szakasz 39. kilométerénél eltört a bal első felfüggesztés, és bár be tudtak végül futni, a javítás több mint 3 órát vett igénybe, így az ismétlésről esetlegesen szőtt vágyak szerte is foszlottak ezzel.

05119002_591

A Szalay Balázs-Bunkoczi László páros a táv legnagyobb részét a 45-46. hely környékén teljesítette, a legvégén azonban előre tudtak lépni, és a 41. helyen zárták az etapot. Összetettben még ezzel is javítani tudtak, ugyanis Sainz és de Villiers visszaesése miatt már a 28. helyen találjuk a nevüket.

A motorosoknál az összes élmenő küszködött a mai nap folyamán, így a yamahás Xavier de Soultrait pályafutása első Dakar-szakaszgyőzelmét zsebelte be. Összetettben az éllovas Joan Barreda kiesése után élen maradó hármas rengeteg, nagyságrendileg 20 perc körüli időt vesztett, miután mindhárman eltévedtek, így az élen jelenleg a chilei Pablo Quintanillát találjuk, aki egyébként másodikként fejezte be a mai szakaszt de Soultrait mögött alig lemaradva. Quintanilla összetettben kényelmesnek mondható, 10 perc fölötti előnnyel vezet az argentin Kevin Benavides és az angol Sam Sunderland előtt. De Soultrait szakaszgyőzelmének köszönhetően a tizenkettedik helyről feljött a hatodikra.

Az autósok élmezőnyének állása: 1. Al-Attiyah 8:34:08 ó., 2. Al-Rajhi + 6:48 p., 3. Peterhansel + 7:03 p., 4. Roma + 12:02 p., 5. Przygonski + 13:45 p., 6. Despres + 24:40 p., 7. Ten Brinke + 25:21 p., 8. Sebastien Loeb (Peugeot) + 37:59 p.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?