DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Tereprali

Csak a győzelem elfogadható a Toyota számára a Dakaron

A Toyota Gazoo Racing csapatának menedzsere, Glyn Hall úgy látja, idén nem lesz semmilyen mentségük, ha nem tudnak diadalmaskodni a Dakaron, miután a Peugeot már nem lesz ott Peruban.

Bár az első szakasz csak holnap veszi kezdetét, de a rajtceremóniára már ma sor kerül a 2019-es Dakar Ralin.  Az elmúlt évek domináns autója, a Peugeot kihátrált a tereprali mögül, így a legutóbbi két évben „csak” második és harmadik helyet szerző toyotások menedzsere szerint idén már élniük kell az élet adta lehetőséggel.

„Már tavaly is az volt a célunk, hogy nyerjünk, de idén már meg is kell csinálnunk. Jó autónk és jó versenyzőink vannak, ugyanazzal a csapattal vágunk neki idén is Dakarnak, mint tavaly. Pozitívum, hogy egyben tudtuk tartani a gárdát. 2018-ban kétszer is alkalmunk volt győzni, de második-harmadik helyeket tudtunk szerezni. Idén már el kell érnünk a céljainkat” – mondta határozottan Hall.

Nasser Al-Attiyah és Giniel de Villiers idén is Bernhard ten Brinke, harmadikszámú versenyző segítségét kapják majd meg, aki tavaly elért egy szakaszgyőzelmet is. A Toyota legnagyobb kihívója az X-raid Mini csapata lesz, amely három versenyzőt is megszerzett a kiszálló Peugeot-tól, de biztosan kihívás elé állítja majd őket a PH Sport privát Peugeot-jával induló Sebastien Loeb is.



„Remélem, jó munkát fogunk majd végezni, és eljuttatjuk a Toyotát oda, ahol eddig még nem járt. Ugyanaz a nyomás van rajtunk, mint tavaly, mikor még itt volt a Peugeot, most talán viszont egy kicsivel nőttek az esélyeink, mivel nincs több gyári alakulat. Ennek ellenére kemény versenyre számítok, ahol az fog győzni, aki a legkevesebb hibát véti” – mondta 2009 bajnoka, de Villiers a Motorsport számára.

Al Attiyah már kétszer is nyerni tudott korábban a Dakar Ralin, először 2011-ben a Volkswagennel, majd 2015-ben a Minivel. Ha a sorminta folytatódik, és négyévente ő nyer, akkor már tudhatjuk is, hogy ki lesz a győztes 2019-ben. „Tavaly jó esélyünk volt a végső sikerre, de egy mechanikai hiba ütötte fel a fejét. A Peugeot-nak négy autója volt, így ők tudtak segíteni egymáson. Idén megpróbáljuk elérni a Toyota számára történelmi Dakar-sikert. Ez a pálya nagyon fekszik nekem, mivel a 70%-a dűnék között visz át” - mondta el Al Attiyah a teljes egészében perui pályáról.

„Az autónk alapjai ugyanazok, kicseréltük a hűtési rendszert, mivel azt tavaly túlzásba vittük egy kicsit. A felfüggesztéseken és a lengéscsillapítókon finomítottunk egy keveset, illetve az üléseket is lejjebb helyeztük az autóban, így komfortosabb az egész. Történt még egy-két apróbb változtatás a motoron is emellett.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: