Brown
Alonso tagadja, hogy túlzottan kifelé kacsintgatna
Egyre több emberben merült fel, hogy Fernando Alonso elvesztette összpontosítását a Formula-1-re, főleg amiatt, mert hirtelen idén túl sok más versenyágat próbált ki. A spanyol abszolút cáfolja ezt.
részletekDúl a cápauszonyt érintő vita a McLaren körül
Összerúgta a port a wokingi csapat az F1 mezőnyével. Közös megegyezéssel tartották volna meg a cápauszonyt, ám a McLaren végül alátett a döntésnek. Zak Brown ragaszkodik saját igazukhoz.
részletekSzembenállás a McLarennel a vétó miatt
Váratlanul megvétózta a cápauszony maradását a McLaren, így az elem jövőre mégsem marad az F1-ben. A Red Bull és a Ferrari szerint is rossz a wokingiak érvelése, meggyőzéssel próbálkoznak.
részletekA McLaren nem áll Alonso álmának útjába
Fernando Alonso egyre többet tesz azért, hogy megnyerje az autósport három legrangosabb versenyét: a Le Mans-i 24 órás versenyt, az Indy 500-at, az F1-es Monacói Nagydíj pedig már a zsebében van.
részletekElkerülhetetlen lesz az Alonso-Norris összehasonlítás
Az F1 egyik legnagyobb reménysége és a sportág állócsillaga januárban egy csapatban vesz részt a Daytona-i 24 óráson, a brit pedig tartalékpilótaként fogja segíteni a McLarent 2018-ban.
részletekA McLaren nem követi el a Red Bull hibáját
A McLaren főnöke, Zak Brown egészen biztos abban, hogy a Renault-val való házasság sokkal jobban működik majd, mint a Red Bull esetében és nem kizárólag technikai értelemben.
részletekA McLaren 100%-ig biztos jövő évi esélyeiben
Hosszú évek szenvedését követően minden jel arra mutat, hogy a McLaren jövőre visszatér az élmezőnybe, igen jó esélyekkel. Az Alonso-rajongók nagy örömére ebben a csapat is teljesen biztos.
részletekAlonso Daytonában is a győzelemre hajt
A kétszeres világbajnok januárban Daytonában áll rajthoz a 24 órás versenyen, és az ott szerzett tapasztalatok jól jöhetnek neki, ha egyszer majd a Le Mans-i 24 órás futamon is elindul.
részletekMcLaren: Nem Alonso miatt távozott a Honda
A spanyol pilóta néha új szintre emelte a japánokkal szemben megütött kritikus hangnemet, ám a wokingi F1-es alakulat vezérigazgatója cáfolta, hogy kétszeres bajnok járult volna hozzá a motorpartnerükkel történő szakításhoz.
részletekAlonso ott lesz a Daytonai 24 óráson
Az egyik legnagyobb autósporttal foglalkozó amerikai lap megerősítette, hogy a spanyol F1-es pilóta januárban részt vesz az egynapos floridai versenyen, a McLaren fiatal tehetségével karöltve.
részletekMég narancssárgább lehet jövőre a McLaren
A McLaren istálló többször is élen járt a szurkolók szívét megdobogtató versenyautó-festéseivel az elmúlt évtizedekben. Jövőre a jelek szerint egy igazi klasszikus színvilágot kaphatnak a wokingiak.
részletekÖsszkerékhajtás jöhet az F1-be
A technológia folyamatosan fejlődik az F1-ben, az összkerékhajtás pedig opció is lehet a jövőre nézve - négy csapatfőnök nem zárja ki ennek alkalmazását autóikban.
részletek