DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

A Honda ugyanott rontotta el, mint a Jaguar, mondja a McLaren

A 2000-es évek elején csúfos kudarcot vallott a Jaguar az F1-ben, hiába állt mögötte óriási anyagi és technológiai bázis. Zak Brown McLaren-főnök szerint épp ez ismétlődik meg a Hondával.

A McLaren és Honda szövetsége felbomlott, 2018-ban a wokingi csapat már a Renault motorjaival versenyez, míg a japánoknak a Toro Rosso maradt. Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója szerint „sok kis oka” volt annak, hogy a partnerség sosem tudott működni. Ezek egyikét így vezette fel:

„Eric Boullier beszélt az év korábbi szakaszában arról, hogy a Formula-1-ben való boldogulásnak megvan a maga módja. Ez a Formula-1-es kultúra, amit a Honda csak most kezd felismerni. Ilyesmit lehetett látni a Jaguarnál is, amikor beszálltak. A maguk vállalati módján akarták intézni a dolgokat” – mondta az Autosport lapnak Brown.



Mi történt az öt évig, 2000 és 2004 között szereplő Jaguarral? A gyári csapat mögött a Ford óriási tőkéje állt – a konszernhez tartozó márka népszerűsítése céljából futottak Jaguar Racing néven –, az istállót mégis komoly eredmény nélkül (két harmadik hellyel) adták el végül a Red Bullnak. A Ford ugyanis ragaszkodott ahhoz, hogy a projektet az európai F1-es gócpontoktól távol eső Egyesült Államokból irányítsa. A Honda főhadiszállása ugyanígy a partnercsapattól és beszállítóktól messzi Japánban kapott helyet.

„Ott a Mercedes, nem Németországban van a gyáruk, hanem a csapat és motorüzem is Angliában. A Renault Angliában és Franciaországban. Talán a nagyobb mértékű közvetlen Formula-1-es tapasztalat az, ami a Hondának leginkább hiányzik. Az erőforrásokból ugyanis nincs hiány, a létesítményeik kiválóak. A munkamódszerrel volt inkább probléma. Úgy gondolom, hogy sikerre fognak jutni, de mi csak három évig tudtunk várni” – folytatta Brown diplomatikus megnyilvánulással a kiebrudalt partner irányába.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: