Briatore
Hamilton kifakadt a kritikusaira
Lewis Hamilton valóban nem olyan életet él, mint a legtöbb versenyző, a szabadidejében utazik és bulizik, amit sokan nem néznek jó szemmel az F1-es paddockban. A brit reagált a kritikusaira.
részletekBriatore a Ferrarinak és Hamiltonnak is tanácsot adott
A korábbi csapatfőnök mind az istállónak, mind a világbajnoknak javaslatot tett, hogyan térhetnek vissza a siker útjára: a Ferrari költözzön Angliába, Hamilton pedig foglalkozzon kevesebbet a zenével.
részletekBriatore: A csapatok az ásványvízről sem tudnak dönteni
Felháborodását fejezte ki az F1-es döntéshozás jelenlegi iránya miatt Flavio Briatore, aki szerint a versenyzésnek pofonegyszerű szabályai vannak, és csupán azokat kellene követni.
részletekBriatore is benne volt Alonso átigazolásában
Flavio Briatore 2014 végén azt tanácsolta Fernando Alonsónak, egykori versenyzőjének, hogy igazoljon át a Ferraritól a McLarenhez. Az olasz ennek az ügynek a hátteréről árult el információkat.
részletekBriatore elmondta, mi a baj a Ferrarival
Flavio Briatore, az F1-es Renault egykori vezetője osztotta meg gondolatait a Ferrariról, a jó csapatvezetésről, és arról, hogy szerinte mi kell a bajnokság megnyeréséhez a száguldó cirkuszban.
részletekFerrari: Vettel jó autóval legyőzhetetlen lesz
Sebastian Vettelt, a Ferrari F1-es pilótáját többen is dicsérték a hétvégén Bakuban. Az olaszok elnöke, Sergio Marchionne és Flavio Briatore, a Renault egykori főnöke is megszólalt a német pilótáról.
részletekBriatore: Monza megmentője?
Prominens F1-es személyiség kapcsolódott be a monzai Olasz GP jövőjéről folyó tárgyalásokba: az állami támogatásnak köszönhetően úgy tűnik, hogy végre megmenekülhet a vadasparki futam.
részletekEcclestone: Örülnék, ha Flavio visszatérne
Az F1 nagyura nemrég egy interjúban beszélt arról, hogy nem szeretné visszavásárolni a száguldó cirkusz eladott részvényeit, Flavio Briatorét pedig alkalmasnak tartja arra, hogy az örökébe lépjen.
részletek„Schumacher és Alonso is félénk volt”
A két világbajnok pályafutásában közös pont egykori csapatfőnökük, Flavio Briatore, aki a Benetton indulásáról és a két F1-es zsenivel való első találkozásáról beszélt.
részletekBriatore: Az F1 egy PlayStation-játék
A korábbi csapatvezető lesújtó véleménnyel van a királykategóriáról: túlzottan a mérnökökről szól, túl sok a büntetés, és hiányzik a gladiátor-faktor, a nagy karakterek rivalizálása.
részletekA hét sztorija: Új arcot kapott Flavio Briatore
Bizonyára minden régi vágású F1-rajongó retinájába beégett Flavio Briatore tekintélyt parancsoló arckifejezése, de most próbáljuk mégis elfelejteni. Minden jel arra utal, hogy az egykori csapatfőnök plasztikai műtéten esett át.
részletekBriatore: A hatalom miatt tiltottak el
A szingapúri ütközésbotrány után az F1-ből hosszú évekre kitiltott Flavio Briatore továbbra is meg van győződve arról, hogy nem a 2008-as futamon történtek miatt hurcolták meg annak idején...
részletek