Bottas
Bottas: Konstruktőri bajnokként szeretnék távozni a csapattól
Valtteri Bottas továbbra is szeretné kivenni a részét az idei bajnokságból. Eltökélt célja, hogy konstruktőri bajnokként távozzon a Mercedestől, és bár egyelőre ide összpontosít, alig várja, hogy Zhou-val dolgozzon az Alfánál.
részletekSajtó: Bottas motorját is felturbózza a Mercedes
Lewis Hamiltonnak egy egészen kis hátrányt kell ledolgoznia a hátralévő két futamon, míg a Mercedesnek annál is kisebbet megőriznie. Ennek érdekében Bottas is megkaphatja a „rakétamotort”.
részletekNem lesz Bottas-Russell csere a szezon végén
Bár nemrég elkezdtek pletykálni arról, hogy George Russell már az idei szezon utolsó két futamára megkaphatja a Mercedes autóját, a csapat részéről határozottan cáfolták ezeket a feltételezéseket.
részletekBottas: Az én autóm nem ugyanolyan, mint Hamiltoné
Miközben többen is kritizálták Valtteri Bottas utóbbi időben nyújtott teljesítményét, maga a finn elhintette, hogy talán az ő autója és Hamiltoné nem teljesen egyezik minden részletében…
részletekNem volt előjele Bottas defektjének
A tempó és a tapadás is rendben volt, egyszer csak megtörtént ad efekt, Bottas nem is igazán tudja, hogy miért. Az elrontott rajtjának okairól és a kiállásról is beszélt.
részletekWolff már nagyon várja a következő futamot
Bár Lewis Hamilton nyert Katarban, nem lehet teljesen elégedett a Mercedes csapata. Valtteri Bottas kiesésével fontos pontoktól estek el, ám a csapatfőnök szerint így sem rossz a helyzetük.
részletekRajtbüntetést kapott Bottas és Verstappen
A Q3 végi sárga zászlók alatt nem lassító Max Verstappent, Valtteri Bottast és Carlos Sainzt berendelték a stewardok – érthetetlenül hosszúra nyúló tanácskozás után született döntés.
részletekHamilton zseniális formában, Bottas csalódott
Lewis Hamilton embertelen köridővel szerezte meg idei negyedik pole-pozícióját, Valtteri Bottas pedig a harmadik Katarban. A Mercedes ennél stabilabb nem is lehetne, teljesítményüknek köszönhetően pedig két autóval küzdhetnek vasárnap Max Verstappen ellen.
részletekHamiltoné az első katari pole
A három szabadedzés felvezetése után, melyen folytatódott az egész évre jellemző Mercedes-Red Bull pingpongozás, a villanyfényben rendezett időmérő végül Lewis Hamilton sikerét hozta.
részletekKettős Mercedes-vezetés az időmérő előtt
Valtteri Bottas volt a leggyorsabb az F1-es Katari Nagydíj utolsó szabadedzésén Lewis Hamilton előtt, bő három tizeddel megelőzve a Red Bull hátsó szárny lifegésével ismét küzdő Max Verstappent.
részletekEz volt a Katari Nagydíj harmadik edzése
Tartsatok velünk a Katari Nagydíj harmadik szabadedzésén. Tegnap már elkezdték feltérképezni a pályát, ma pedig újabb egy órát gyakorolhat a mezőny a mai főfogás, az időmérő előtt.
részletekBottast összezavarták a pályahatárok
A Mercedes finnje Max Verstappen korábbi edzéselsősége után visszavágott, és a katari estében megfutotta a leggyorsabb időt. Optimista is, de úgy érzi, még bőven van tanulnivaló.
részletek