DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 7. kedd
F1

Bottas hiányérzettel int búcsút a Mercedesnek

Mint több pilótának, úgy Valtteri Bottasnak is utolsó versenyhétvégéje következik jelenlegi csapatánál. Múltról és jelenről is beszélt a finn versenyző ennek apropóján.

Öt év, tíz győzelem és húsz pole-pozíció után köszön el Valtteri Bottas jelenlegi csapatától, a címvédő Mercedestől. Ugyan a finn pilóta már hónapok óta biztos a folytatásban, az Ezüst Nyilaknál még dolga van, hiszen mindkét bajnokság sorsa a fináléra maradt.

Bottas hű versenyzőként és csapattársként természetesen ennek szellemében készül a hétvégére. Szeretne minél szebb emlékekkel távozni a világbajnok gárdától, ez pedig kétféleképp is értelmezhető. Egyészt, ahogy arról már korábban is beszélt, csapatsikerrel. „A hétvégét tekintve elsődlegesen abban reménykedem, hogy mindkét bajnoki cím a miénk lesz. Erre fókuszálunk most, de a felkészülés semmiben sem más, mint bármikor máskor” – kezdte a Mercedes pilótája a csütörtöki sajtótájékoztatón, melyen a Formula.hu is részt vehetett.

Persze egyénileg is szeretne szépen búcsúzni, ám a terveit mindenképpen ahhoz fogja igazítani, hogyan áll majd a két vb-aspiráns helyzete – bár arra azért felhívta a figyelmet, nem az első hely garantálja a címet. „Az én hozzáállásom a hétvégéhez nem változott, a saját teljesítményemre koncentrálok. Megpróbálom megszerezni a pole-pozíciót szombaton, aztán megnyerni a versenyt. Természetesen sok függ a helyzettől. Lewisnak tulajdonképpen nem kell megnyernie a versenyt, elég, ha Max előtt végez. Meglátjuk, hogyan alakul, de egyértelműen hajlandó vagyok csapatjátékosként együttműködni. Lewis számíthat rám” – jelentette ki.



Hamilton már sokszor elmondta, Bottast tartja az eddigi legjobb csapattársának, és a finn is úgy érzi, nagyon jó hatással volt rá a hétszeres világbajnok. Utolsó közös futamuk előtt felidézte, miket is köszönhet neki, és milyen érzés volt mellette versenyezni. „Lewisban az a lenyűgöző, hogy évről évre képes fejlődni. Rengeteg tapasztalata van, de még mindig tanul és egyre jobbá válik. Én sokat fejlődtem pilótaként, de ő is. Ez nem jön automatikusan, keményen meg kell dolgoznia érte, mert tudja, hogy a verseny csak szorosabb és szorosabb lesz. Sosem kényelmesedik el, mindig többet követel magától és a csapatától is. Sokat tanultam tőle, vezetés és a beállítások szempontjából is” – dicsérte csapattársát Bottas is.

De nemcsak ő, az egész Mercedes tanította őt – bár azt elismerte, nem tudja teljesen jó szájízzel otthagyni a csapatot. „Vegyes érzéseim vannak. Amikor 2017-ben csatlakoztam hozzájuk, az egyetlen dolog, ami a fejemben járt, az egyéni világbajnoki cím megnyerése volt. Ez nem történt meg… de a pozitívumokat kell néznem. Versenyzőként és magánemberként is sokat fejlődtem, és elég klassz dolgokat értünk el együtt. Nem vagyok teljesen elégedett, de öt év alatt letettem sok mindent az asztalra, szerintem ez hasznomra válik majd a jövőben” – kommentálta Mercedesnél eltöltött éveit Bottas.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: