Bajnokság
Red Bull: Év végére le akarjuk győzni a Ferrarit
Evés közben jön meg az étvágy, így van ez az energiaitalos istállónál is. Max Verstappen remekbe szabott futamgyőzelme után már év végi célként a Scuderia levadászását tűzték ki a Red Bullnál.
részletekRaikkönen: Ez egy sikeres hétvége lehet
Ötödik versenyére készül Kimi Raikkönen az Alfa Romeóval. Eddig minden futamon pontot szerzett, remekül áll a „B-ligában” és úgy véli, Barcelonában is jól szerepelhet a 2007-es világbajnok.
részletekMotoGP vb-állás: Már csak a mikor a kérdés
Marc Marquez idei hatodik sikerével csaknem három győzelemnyi előnyre tett szert, a két kisebb kategóriában viszont még nyílt küzdelem – mutatjuk a sorrendet és a különbségeket a távol-keleti túra előtt.
részletekA Haas a mágikus száz pontra hajt
Alig két és fél éve érkeztek a Formula-1-be, tavaly év végén szinte sereghajtók voltak a Haas pilótái. Idén azonban hatalmasat fejlődött az autó és a szezon végére a száz pontot célozzák meg.
részletekButton: Jobbat nem is kívánhatnék
Formula-1-es pályafutása befejezését követően a japán Super GT bajnokságba igazolt Jenson Button kitűnően érzi magát a bőrében és sikeres. A bajnokságban is átvették a vezetést.
részletekBottas máris Vettelt vette célba
A Szingapúri Nagydíj történéseit követően már a Mercedes másik pilótája, Valtteri Bottas is a négyszeres világbajnok vérére szomjazik, egy meglepetésdobogó után Sebastian Vettelt csípné el az összetettben.
részletekVerstappen harmadik akar lenni a bajnokságban
Azt még az ambiciózus holland is elismeri, hogy a bajnoki címszerzésre vajmi kevés esélye van. Egyéniben azonban harmadik, konstruktőri bajnokságban második helyet céloz meg.
részletekHabsburg Ferdinánd vezeti a Toyota Racing Series bajnokságot
Habsburg Ferdinánd formulaautós karrierje első győzelmét aratta a Toyota Racing Series szezonnyitó futamán, majd egy második helyezéssel megkoronázva a hétvégét, bajnoki éllovasként távozhat a christchurchi Ruapuna Park versenypályáról.
részletekAz új Air Race-játék bajnokságot is kínál vegasi döntővel
A Red Bull Air Race játék legújabb verziójában a világ leggyorsabb motorsport versenyének rajongói többfordulós bajnokság keretében tehetik próbára képességeiket, és elnyerhetik a virtuális Red Bull Air Race világbajnoki címet is.
részletek