DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Egyéb

F1-esek a vádlottak padján

Miután Sir Jack Brabham a királykategóriával szintén megpróbálkozó fiát elítélték egy szörnyű bűncselekmény miatt, összeszedtünk néhány versenyzőt, akik szintén összeütközésbe kerültek a törvénnyel.

Jos Verstappen
Minden idők legfiatalabb F1-esének édesapja többször is szembekerül a törvénnyel erőszakos természete miatt. 2008-ban ejtették a vádakat volt felesége, Max édesanyja megtámadása miatt, viszont bűnösnek találták a távoltartási végzés megszegésében, valamint korábbi párja írásos formában történő megfenyegetésében. Ekkor háromhavi próbaidőre bocsátották, 2000-ben viszont édesapjával együtt ötéves felfüggesztett börtönre ítélték, mert megvertek egy férfit egy gokartpályán. A legfurcsább eset alighanem a 2012-es volt, amikor gyilkossági kísérlet miatt jelentette fel volt barátnője: a hölgy azzal vádolta, hogy Verstappen szándékosan elütötte őt, később viszont visszavonta ezt, sőt 2014-ben össze is házasodtak.

verstappen_



JJ Lehto
Az 1994-ben két futamon Verstappen csapattársaként szereplő egykori Le Mans-győztest 2011 decemberében gondatlan emberölés miatt ítélték letöltendő börtönre, miután ittasan egy híd tartópillérének ütközött motorcsónakjával, s mellette ülő barátja életét vesztette. A finn fellebbezését követően azonban végül megsemmisítették az ítéletet, miután a bíróság szerint nem sikerült meggyőző bizonyítékokat találni arra vonatkozólag, hogy ki vezette a csónakot.

Eddie Irvine
Az észak-ír fenegyereket 2014 januárjában ítélték féléves felfüggesztett börtönbüntetésre, miután egy milánói night clubban összeverekedett a korábbi milánói polgármester fiával, Gabriele Morattival.

irvine

Bertrand Gachot
A korábban említettekkel ellentétben a Michael Schumachernek londoni balhéjával bemutatkozási lehetőséget „biztosító” belga valóban rács mögé is került, méghozzá két hónapra, nem sokkal Le Mans-i győzelmét követően. Gachot egy taxisofőrrel szólalkozott össze a brit fővárosban, akit gázspray-vel lefújt, végül ezért ítélték el.

Adrian Sutil
A Force India és a Sauber egykori pilótája a 2011-es Kínai Nagydíj után támadta meg a Lotus tulajdonosát, Eric Luxot, akinek nyakát egy törött pezsgősüveggel meg is vágta – a sebet 24 öltéssel kellett összevarrni. Sutil később elnézést kért, állítása szerint nem akart sérülést okozni a luxemburginak – végül másfél év felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

Riccardo Patrese
Az olasz versenyzőnek nem valamilyen a pályán kívüli, hanem egy versenyen történt incidens miatt kellett bíróság elé állnia. Patresét az 1978-as Olasz Nagydíjon történt, Ronnie Peterson életét követelő baleset miatt citálták az ítélőszék elé, de végül felmentették az emberölés vádja alól.

peterson_crash_1

 

Gary Brabham
A legfrissebb, s talán mind közül a legszörnyűbb eset: a háromszoros világbajnok Sir Jack fiát, aki maga is megpróbálta magát kvalifikálni két versenyre, kiskorú sérelmére elkövetett többszörös nemi erőszak vádjában találták bűnösnek – hosszú börtönbüntetésre számíthat.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: