Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2017. június 28. szerda
WTCC

Gigászi csatában vérzett el Michelisz

A magyar pilóta hatalmasat küzdött a két Citroennel, de végül nem tudta feltartóztatni a francia autókat, ráadásul a küzdelem hevében kicsúszott a pályáról, így még dobogón sem zárt.

Sokan azt remélték, hogy Michelisz Norbert Termasban végre megszerezheti első győzelmét a gyári Honda színeiben, és mintha a magyar pilóta meghallotta volna több tízezer honfitársa kérését, és hatalmasat rajtolt Lopez mellől - hogy aztán elsőként forduljon el az egyes kanyarban! Persze nem a két gyári Citroenről lett volna szó, hogy ha nem támadnak vissza azonnal - Norbinak lélegzetvételnyi előnye sem maradt, de nagyon okosan taktikázott, és mindenütt visszaverte a francia autók támadását.

José Maria Lopez körről körre ugyanazt játszotta el: a hátsó egyenes végén próbálta körbeautózni a magyar versenyzőt, hogy aztán a következő kanyarkombinációból már ő jöjjön ki jobban. Ez mindig összejött neki, ráadásul néhány kör múlva annak is örülhettünk, hogy Yvan Muller meg-megtámadta Lopezt a második helyért. Kettejük viaskodása egészen addig tartott, ameddig rá nem szóltak Lopez fülére, hogy nem kell aggódnia Muller miatt - ez felért egy burkolt csapatutasítással, Norbi pedig így csak magára volt utalva.

A magyar versenyző, amíg tudta, addig tartotta maga mögött a bajnoki autókat, de egy alkalommal olyan közel kerültek hozzá a Citroenek, hogy nem tudott mit tenni ellenük. Lopez belülről, Muller kívülről próbálta előzni, és hiába sikerült mindkettejüknek a manőver, Muller megcsúszott, és lesodródott, Norbi pedig az ütközést elkerülendő, szintén a kavicságyban kötött ki. Bár mindketten vissza tudtak térni, a magyar pilóta a nyolcadik, francia riválisa pedig az ötödik helyen ért célba,

Lopez így ellenfél nélkül húzta be hazai futamát, Tom Coronel és Robert Huff előtt - a Zengő Motorsport pilótája, Nagy Dániel a 17. helyen végzett.

A végeredmény:

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?