DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
WTCC

Hivatalos: Tarquinit elküldte a Honda

Nagy bejelentést tett péntek este a Honda WTCC-csapata, amikor tudatta a világgal, hogy Gabriele Tarquini 2016-ban már nem fog a gyári alakulat színeiben versenyezni. Készül a terep Michelisz Norbertnek?

Tarquini a kezdetek, azaz 2005 óta tagja a WTCC mezőnyének, az elmúlt 11 év során pedig 20 futamgyőzelmet szerzett, 2009-ben megfejelve ezt a bajnoki címmel a SEAT színeiben. A Hondához 2013-ban csatlakozott, azóta Tiago Monteiro mellett ő vezette az egyik autót. Idén a négy Citroen mögötti legjobbként, az 5. helyen zárt a bajnokságban.

Dppi_03715015_057 (1)



Noha a 80-90-es években az F1-et is megjárt olasz már 53. életévét tapossa, a versenyzést még mindig aktívan űzi, és szeretett is volna megkezdeni egy újabb évet a Hondával, a csapat vezetőségében azonban máshogy gondolták. Így biztossá vált, hogy Tarquini nem lesz ott a WTCC jövő évi mezőnyében, noha más sorozatokban még mindenképp autóba akar ülni, akár továbbra is a japánok oldalán.

„Sok-sok szép emléket szereztem a Hondával az évek során, hiszen hosszú időre nyúlik vissza a kapcsolatunk” - mondta a bejelentést követően. „Teljes mértékben tiszteletben tartom a jövő évvel kapcsolatos döntésüket, és csak a kellemes dolgokra akarok visszaemlékezni. Büszke vagyok arra, hogy részese lehettem a Honda WTCC-be való visszatérésének, és a legjobbakat kívánom a csapat számára. A célom a következő évre az lesz, hogy folytassam a versenyzést, és jelenleg is kutatom ennek lehetőségeit. Ezzel párhuzamosan azonban a Hondával is tárgyalunk arról, hogy részese legyek a jövőbeli, WTCC-n kívüli programjuknak.”

És hogy mit jelent ez Michelisz Norbert számára, akit már eddig is valószínűnek tartottak a Honda 2016-os gyári szerződésére egy harmadik autóban? Nos, így már harmadik autót sem feltétlenül kell indítania a csapatnak, ami ha lehet, csak még inkább megerősíti a magyar versenyző érkezését.

Robert Watherston, a Honda európai motorsport-főnöke megköszönte az együttműködést Tarquininek, és újabb nagy bejelentés közeledését vetítette előre.

„Úgy döntöttünk, hogy 2016-ra felfrissítjük a gyári csapatunk lendületét” - mondta. „Természetesen szomorúak vagyunk Gabriele elvesztése miatt, de szívünkben kellemes emlékekkel intünk neki búcsút. Ami a Castrol Honda WTCC-csapatot illető, hamarosan bejelenthetjük megújított pilótafelállásunkat, majd pedig figyelmünket a jövő évi bajnoki hadjáratra helyezzük.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: