DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
USA

Amikor a veterán visszavedlik újonccá

A Firestone 600 leintése után másodpercekkel Scott Dixon számára máris egy újabb verseny veszi kezdetét, méghozzá egy időfutam, amelynek célállomása Franciaország, azon belül is Le Mans.

A Chip Ganassi Racing ásza IndyCar pályafutása kétszázadik versenyét teljesíti a helyi idő szerint  vasárnap délután, a Fort Worth-i Texas Motor Speedway-en rendezendő Firestone 600-on. A 248 körös viadal után azonban egy újabb, mindeddig teljesen ismeretlen kihívással néz szembe, miután jövő héten életében először léphet pályára a világ leghíresebb, hosszútávú megmérettetésén.

A Le Mans-i 24 órás versenyen való részvétel mindig is kiemelt helyet foglalt el Dixon bakancslistáján, idén pedig végre-valahára a gyerekkori álomból valóság válik.

"Hihetetlen esemény, ez az Indy 500 európai verziója a parádéval és a különféle tradíciókkal" - mondta pénteki sajtótájékoztatóján a 35 éves, négyszeres IndyCar bajnok, egyben a 2008-as Indianapolis 500 győztese.

hv_1



A patinás Le Mans-i verseny először 1923-ban, tizenkét évvel az Indy 500 úttörő, 1911-es futama után kapta meg rajtjelet és azóta valóságos kultusszá nőtte ki magát a motorsport rajongók körében, a Monacói Nagydíjjal kiegészülve pedig ezen három esemény a sportág Triple Crown-ját testesíti meg.

Az embert és gépet egyaránt próbára tevő kihívásnak Dixon a Ford Chip Ganassi Racing 69-es Ford GT-jének volánja mögött vághat neki Ryan Briscoe és Richard Westbrook váltótársaként.

Az eseményt pedig csak még különlegesebbé teszi, hogy Dixon színrelépésére pont honfitársai, Chris Amon és Bruce McLaren Le Mans-i győzelmének ötvenedik évfordulóján kerül sor.

Dixonra ráadásul nem csak maga a verseny hat majd újszerűen, hanem az annak otthont adó Circuit de la Sarthe is. A 13.629 km hosszú, 38 kanyarból álló pályát az új-zélandi mindeddig csak szimulátoron keresztül próbálhatta ki, magát a létesítményt pedig személyesen, teljes valójában még csak nem is látta.

A múlt heti, kötelezőnek számító, hivatalos Le Mans tesztet Dixon az IndyCar detroiti duplafordulójával való időpontfedés miatt kénytelen volt kihagyni, de ez nincs hatással a 24 óráson való indulására, miután az FIA által platina kategóriába sorolt pilóták megfelelő indok esetén mentesülhetnek ezen kitétel alól. Ugyanez érvényesült a versenyen szintén résztvevő, ráadásképpen helyi születésű Sébastien Bourdais-ra, aki a #68 Ford Chip Ganassi Racing GT-vel vághat neki élete 11. Le Mans-i 24 órásának, valamint az SMP Racinget erősítő, a legendás versenyen tavaly debütált Mikhail Aleshinre is.

Az újonc Dixon helyzetét némiképp megkönnyíti, hogy a csapatnál ismerős arcokkal lesz körülvéve Franciaországban is.

"Valahol egyszerűbb lesz számomra, hogy egy csomó olyan srác lesz ott, akikkel már az IndyCarban is együtt dolgoztam. Így igazán könnyű lesz az átállás, valószínűleg ez a legjobb forgatókönyv az olyan versenyzők számára, akik nem számítanak állandó résztvevőnek a Le Mans-i 24 óráson, vagy a WEC és hasonlók futamain."

z447

A Firestone 600 várhatóan intenzív küzdelmei után Dixon útja rögtön a közeli reptérre vezet, hogy még időre megérkezhessen Európába. Az amúgy is kicentizett időtervet pedig csak tovább bonyolítja, hogy a nyolcórás út mellett azzal is számolni kell, hogy Franciaországban hét órával előrébb járnak, mint az USA-ban. Tehát ha például el tudnak indulni Texasból éjfélkor (a 20:50-kor kezdődő Firestone 600 ekkorra már biztosan véget ér), az európai idő szerint már reggel hét órának felel meg, tehát a nyolc órás úttal számolva vasárnap délután 15:00 körül landolnak majd. 

"Azt hiszem, az utazás az egészben a legrosszabb" - ismerte el Dixon. "Muszáj ott lennünk vasárnap, így rögtön a Firestone 600 után útra kell kelnünk. Odaérni a repülőtérre, majd beugrani a magángépbe és remélhetőleg odaérni már a délután közepén. Logisztikailag nem a legjobb forgatókönyv, de sietni fogunk."

Dixon már jelentős tapasztalattal rendelkezik a hosszú távú versenyek terén. Több egyéb mellett 2005 óta visszatérőnek számít a daytonai 24 óráson viadalon, amelyen 2006-ban és 2015-ben győzni is tudott.

A Le Mans-on azonban korántsem kovácsolhat annyi előnyt mindebből, mint hinnénk.

"Ez egy óriási pálya, tehát teljes pályás sárga esetén három safety car is köröz folyamatosan. Aztán ott vannak a lassú zónák, az a terület, ahol sárga jelzés van érvényben és a második pitsebesség limitert kell használnod, ami 80 km/óra egészen addig, amíg megtörténik az új rajt, vagy elérsz a zöld zónához. Az egész procedúra merőben más mint amit az USA-ban megszoktam. Az utóbbi években láttunk már pár autót, amelyek büntetések és hasonló szituációk miatt veszítettek. Ez [a Le Mans-i verseny] nem olyasmi, amit normál esetben csinálunk, tehát nem akarod elrontani a csapatod erőfeszítéseit azzal, hogy nem érted az itteni procedúrát."

Dixon jelenleg az IndyCar összetett pontversenyének második helyén, 80 egységnyi lemaradásban áll a Team Penske-s Simon Pagenaud mögött.

A 2016-os, sorrendben 84. Le Mans-i 24 órás viadal eseményeire június 15-19-e között kerül sor.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: