DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
USA

„Őrület!” – Félelem és kritika az IndyCarban

A hétvégi versenyen Ryan Briscoe hatalmas balesetet szenvedett, a mezőny fontos tagjai – Montoya, Power és Kanaan – pedig aggódnak, hogy a sorozat nagyon rossz irányba tart.

Az Egyesült Államokbeli széria hétvégi fordulóját Fontanában több nagy baleset határozta meg: a legsúlyosabb Ryan Briscoe és Ryan Hunter-Reay ütközése volt, melynek következtében Briscoe autója a levegőbe repült, majd a talajról többször visszapattanva ért földet. Az IndyCartól nem idegenek az ehhez hasonló balesetek, a mezőny jelentős tagjai azonban figyelmeztettek rá, a versenyzés néhány éve halálos áldozatot követelt, Dan Wheldon Las Vegasban veszítette életet.

„Nem felejtem el, hogy 2011-ben ugyanígy veszítettem el a legjobb barátom” – mondta Tony Kanaan, a mezőny brazilja. „Megértem, mit akarnak a rajongók, és ha itt van 100 ezer ember, nekünk pedig ezt kell csinálnunk, akkor egyetértek, odateszem magam. De ha 5000-en jöttek ki, mi pedig ezt csináljuk, az ostobaság.”

A balesetekhez az vezetett, hogy az ultragyors pályán sok autóból álló csoportok tömörültek össze: ilyen körülmények között bármilyen hiba súlyos következményekkel járhat. Kanaan nem okolt senkit a helyzet kialakulásáért, helyette arra utalt, hogy az újonnan bevezetett aerodinamikai csomagok továbbra is kiforratlanok, ezért nem sikerül minden pályán helyesen belőni őket. „Texasban minden rendben volt, de akkor az unalmas versenyre panaszkodtak” – magyarázta.

„Mit csináltunk? Ez ugyanaz a helyzet, mint Vegasban” – figyelmeztetett a címvédő Will Power, aki Takuma Satóval ütközött a futam végén. „Egyszerűen örülök annak, hogy senki sem sérült meg. Valakinek felelősséget kell vállalnia a nap eseményeiért. Amilyen izgalmas volt, akkora őrület is. Nem lehet óriási kockázatokat vállalni egy pozícióért. Ez nem normális versenyzés. Nincs szükség olyan balesetre, mint Vegasban, az ilyen hozzáállás azonban ahhoz vezethet” – fogalmazott Power, aki okolta a bajnokságot közvetítő NBC Sports csatornát is.



A pontverseny éllovasát, Juan Pablo Montoyát nem finomkodó versenyzőként ismerjük, de ez a verseny nála is megugrotta a szintet. „Az igazat megvallva, nem vagyok a ma látott versenyzés híve. Az IndyCarnak azt mondtam tegnap, hogy nem így kellene. Itt a teljes mezőny egy rakáson van, előbb vagy utóbb pedig valaki meg fog sérülni. Nincs szükségünk erre.”

Nem mindenki csatlakozott a bírálók sorába, köztük a futamgyőztes Graham Rahal sem: „Az elmúlt néhány évben olyannyira lecsökkentettük a leszorítóerőt, hogy versenyezni sem tudtunk. Ez volt a legszorosabb verseny, melyet hosszú ideje láttam, de más volt, mint a régi stílusú csoportos küzdelem, ahol csak nyomni kellett, és oda tenni, ahova akartad” – mondta az amerikai, de még maga Briscoe is ezt írta Twitterjére: „Úgy gondolom, a tegnapi verseny fantasztikus volt.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: