Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2017. január 16. hétfő
Túraautó

Berger mint a DTM nagyfőnöke?

A korábbi F1-es pilótát nemrég a Német Túraautó Bajnokság vezető testületének egyik székével hozták összefüggésbe, a széria azonban egyelőre sem megerősíteni, sem pedig cáfolni nem akarta az értesülést.

Nemrég a német médiában röppent fel egy híresztelés, mely szerint Gerhard Berger lehet a DTM-et irányító ITR egyik utódja az igazgatótanácsban, miután megpendítették három eddigi tag, az elnök Hans Werner Aufrecht, Hans-Jürgen Abt, valamint Walter Mertes távozását. A Német Túraautó Bajnokság apjának is nevezett Aufrecht teendői mellett a HWA csapat tulajdonosa, ahogyan kollégája, Abt az Abt Sportsline-nál, míg Mertes a Formel 3 Vermartungs vezetője, amely az F3-as Európa-bajnokság futamait szervezi a Nemzetközi Automobil Szövetség égisze alatt.

A helyükre tippelt Berger gazdag vezetői tapasztalattal rendelkezik, F1-es pályafutása után ugyanis a BMW motorsport-főnökeként tevékenykedett, majd csapatvezető lett a Toro Rossónál, segített jelenlegi formájába önteni az F3-as Eb-t, 2011 és 2014 között pedig az FIA Együléses Bizottságának elnöki pozícióját töltötte be.

Az Autosport információi szerint Berger az ITR-hez ügyvezető igazgatóként tavaly nyáron, az Auditól érkező Florian Zitzlspergerrel fog együtt dolgozni az igazgatótanácsban, a DTM azonban nem kívánt hozzáfűzni semmit sem az értesülésekhez. „Csak annyit mondhatok, hogy nem szeretnénk kommentálni a felmerült híreket. Reméljük, hogy hamarosan közzétehetünk valamilyen információt ezzel kapcsolatban” – nyilatkozta az Autosport megkeresésére a Német Túraautó Bajnokság egyik munkatársa.

A híroldal szintén megszellőztette, hogy Aufrecht a WTCC jövőben követendő irányának meghatározásában is szerepet játszhat: a Túraautó-vb már korábban is szemezett a DTM és a Japán Super GT által kidolgozott Class 1-es szabályrendszerrel, melyet leghamarabb 2019-ben vezethetnek be a jelenlegi TC1-es szabályok helyén, nagyban támaszkodva a német szakember tapasztalatára.”

A DTM 2017-ben ismét ellátogat Magyarországra, ezúttal júniusban, azonban kevesebb, mindössze 18 autóval (csapatonként hattal), miután mindhárom sorozatban szereplő gyártó megegyezett a költségek ily módon történő csökkentéséről.

Olvastad már?