Steward
Balogh Tamás
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. július 22. vasárnap
Retro

Amikor Schumacher és Hamilton együtt gokartozott

2001-ben történt az eset, amikor a brit még csak egy ifjonc, a német viszont már többszörös F1-es világbajnok volt. A Mercedes pilótája felidézte akkori és későbbi emlékeit a legendás pilótáról.

Lewis Hamiltonnak volt lehetősége a Formula-1-ben is megmérkőzni Michael Schumacher ellen, amikor utóbbi néhány év kihagyás után visszatért a Mercedes színeiben (a brit egyébként épp a másodszor visszavonuló német helyét foglalta el jelenlegi alakulatánál). A téli tesztek során adott interjújában azonban kiderült, hogy a négyszeres vb-győztes már jóval korábban is találkozott az F1 legsikeresebb pilótájával – amikor arról kérdezték, hogy elevenítse fel a Schumacherrel kapcsolatos emlékeit és azt, hogy mi nyűgözte le benne leginkább, így felelt Hamilton:

hamilton-schumacher-dppi-1

„Michael azok közé tartozik, akiket mindig is csodáltam, és csak nagyszerű dolgok jutnak eszembe róla. Amikor arról van szó, hogy mennyire hatott rám, mindig elmondom, hogy nem ő volt az a versenyző, aki igazán befolyásolt. Számomra Ayrton Senna volt az, akit ötévesen láttam és először kezdtem el figyelni. Azonnal ő lett a kedvencem, és ez soha nem fog megváltozni. De természetesen néztem Michael összes versenyét, különösen a benettonos és ferraris időkben. Lenyűgözött a tökéletessége és a vezetése, a fittsége és ahogy a legtöbbször viselkedett” – idézi a RaceFans.com Hamiltont, aki egy 17 évvel ezelőtti eseményt is felidézett:

„Két emlék jut eszembe róla. 2001-ben történt, azt hiszem, a saját kerpeni gokartpályáján. Úgy hírlett, Michael is versenyezni fog. Azt hiszem, Formula A vagy Super A kategóriában indultunk. Ő is a mi géposztályunkban versenyzett, és emlékszem rá, milyen fantasztikusnak gondoltam, hogy egy pályán lehetek vele. Alighanem a nem túl kedvező, esős időjárású verseny végén lehetett, amikor kiálltam a parc fermébe, és az övé mögé parkoltam le a gokartomat. Nem tudom már, hogy ő jött-e oda hozzám vagy én mentem hozzá, de úgy beszélt velem, mintha ugyanazon a szinten lettünk volna – nagyszerű volt egy ilyen klasszissal találkozni.”

„Aztán a következő pillanat akkor jött el, amikor bekerültem a Formula-1-be. Azt hiszem, egy teszten történt, minden bizonnyal 2006-ban. Láttam őt magam előtt, és azt gondoltam: ’úristen, itt vagyok a Formula-1-ben, és Michael Schumacher halad előttem!’. Elhúzott tőlem, mert akkor még nem tudtam tartani vele a lépést, de így is szürreális élmény volt.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?