Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. május 21. hétfő
Retro

Retro – Az első Ferrari pilótája

A világháború idején Enzo Ferrarinak kötött üzleteket, néhány évvel később pedig ő vezette a Ferrari 125-öt annak első versenyén és győzelmekor. Így véste be a nevét a Scuderia történelmébe Franco Cortese, aki F1-es nagydíjon soha nem indult el.

Mikor a második világháború befejeződött, Olaszországban beköszöntött a béke, ami mindenekelőtt a romok helyreállítását, a pusztítás nyomainak eltüntetését jelentette, a régi kerékvágásba való visszazökkenés még messze volt. Enzo Ferrari maranellói gyárában ez máshogyan történt: az épületet csekély bombakárok érték, ezért a tulajdonos, akit a háborús termelés megmunkáló gépek gyártására kényszerített, meglepő gyorsasággal visszatért a normál életbe. Néhány hónappal a békekötés után – mikor az atombombákat még nem dobták le Japánban –, már azon ügyködött, hogy új versenyautót építsen. Tudta, hogy rövidesen ismét életre kel az autóversenyzés Európában, és felkészülten akart beszállni.

Ebből lett a Ferrari 125, az első Ferrari nevet viselő versenyautó. Megszületéséhez a vártnál rögösebb út vezetett: csak 1947 májusában indult az első versenyén. Piacenzában két autót állítottak csatasorba, balesete után azonban az elégedetlen Nino Farina (a Formula-1 első világbajnoka 1950-ben), úgy döntött, kiszállt, ezért a futamon egyedül Franco Cortese képviselte a Scuderia színeit.

Az akkor 44 éves Cortese neve a motorsport-történelemben jártasakat leszámítva keveset mond az utókornak. Az 1903. február 10-én született piemonti úriember közel másfél évtizednyi versenytapasztalatot halmozott fel a világháború előtt, egészen 1940-ig, amikor Olaszországban beszüntették az autóversenyeket. Amint a sport újjáéledt, Cortese az elsők között pattant újra a volán mögé, indult az 1946-os Nizzai Nagydíjon, a második világháború után megrendezett első grand prix-n, és még ugyanebben az évben saját csapata, a Scuderia Ambrosiana Lanciájával megnyert egy kisebb jelentőségű versenyt Enzo Ferrari szülővárosában, Modenában. A 30-as években egyébként számos alkalommal Alfa Romeót vezetett, mikor a milánói gyártó versenyrészlegét Ferrari irányította.

Egy ezeknél is közvetlenebb kapcsolatra ugyancsak szükség volt, hogy nem az olasz versenyzőtársadalom élvonalának valamelyik tagja – mint Farina, Alberto Ascari vagy Tazio Nuvolari –, hanem a hozzájuk képest jóval szerényebb képességekkel megáldott Franco Cortese került a történelemkönyvekbe az első valódi Ferrari első versenyzőjeként. Tudniillik a világháború idején Cortese Ferrari ügynökeként ténykedett, és kulcsszerepe volt néhány megállapodás tető alá hozásában. Ferrari gyára a hadigépezet egyik beszállítója lett – például fogaskerék-áttételt gyártott partraszálló egységekhez –, ami háborús időkben zsíros bevételi forrást jelentett.

Franco Cortese Piacenzában

Ilyen előzmények után írt versenyautó után érdeklődő levelet Cortese 1946 decemberében Ferrarinak. Következő év kezdetén egészen Kairóig utazott, ahol Ascari előtt versenyt nyert: ez végleg meggyőzte Ferrarit, és áprilisban aláírták a szerződést. Egy hónappal később következett a már említett Piacenza. Cortese az élen állt a versenyen, amikor az üzemanyag-szivattyú meghibásodott, és fel kellett adnia a körözést.

Két héttel később Cortese és a 125 újra harcba szállt, ezúttal a Római Nagydíjon. A másfél literes V12-essel szerelt autó most nem hagyta cserben, így a Caracalla fürdője körül futó pályán megszületett az első Ferrari első győzelme. Azon a nyáron Cortese gyors tempóban négyre növelte a sikerek számát.

A teljes igazsághoz hozzátartozik azonban, hogy ezek a versenyek helyi jelentőségű megmérettetések voltak, nem túl acélos felhozatallal. Dicséretes, hogy a Ferrari vadonatúj autót épített, miközben más gyártók még hosszú évekig világháború előtti, helyrepofozott versenygépekkel szerepeltek – ilyen volt az első két Formula-1-es vb-címet megnyerő Alfa Romeo 158/159 is. A valódi, magas szinten jegyzett sikerekig még a Ferrari hosszú útja vezetett.

A Ferrari 125 S, az első autó, melyet Ferrarinak hívtak

Cortese, ahogyan korábban is célzás esett rá, ugyancsak nem tartozott a korszakos versenyzők közé, mai kifejezéssel élve a tehetségesebb úrversenyzők közé tartozott. Hosszú, 156 versenyt felölelő pályafutása legtöbb győzelmét másodrangú futamokon szerezte – például az első időszakban, azaz a világháborút megelőzően a Targa Abruzzót nyerte meg évről évre, a Pescarában tartott Coppa Acerbo kis hengerűrtartalmú autóknak szóló értékelését –, sportszakmai mércével mérve legjelentősebb eredményének az 1932-es Le Mans-i 24 óráson és következő évben Migle Miglián szerzett második helyét, valamint a szintén rangos szicíliai Targo Florión elért 1951-es győzelmét nevezhetjük – utóbbit sem egy Ferrarit, hanem egy Frazer Nasht vezetve szerezte.

Ez az oka, hogy bár egészen az 1958-as befejezésig vezetett Ferrarikat, Formula-1-es világbajnoki versenyen sosem szerepelt. A 83 éves kort megért Cortese azonban büszkélkedhetett valamivel, ami alighanem ennél többet nyom a latban: az időközben F1 gigászává vált Ferrari konstruktőrként vele tette meg első lépéseit.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?