Az első, 1950-es Formula-1-es világbajnoki szezon hét versenyből állt, melyek közül az utolsót Monzában rendezték. Az oválszakasz ekkor még megvolt, ám a Formula-1-ben csak 1955 és 1961 közt használták négy futamon, az 1950-es versenyt a 6,3 kilométer hosszú variánson rendezték. A jelenlegi kialakításhoz képest a három legfontosabb különbség a következő volt:
1. Nem volt sikán a Curva Grande előtt és után; 2. Az Ascari helyén egy nagysebességű balos volt - melyben később a névadó életét vesztette; 3. A Parabolica helyén két lassabb jobbkanyar volt, ez kötötte össze a hátsó egyenest a célegyenessel.
A futamra hárman is bajnokesélyesként érkeztek meg, bár az öt versenyen egy kiesés mellett négy második helyet szerző Fagiolinak komoly szerencsére lett volna szüksége a végső győzelemhez. A három győzelemmel és két kieséssel álló Fangio állt a legjobban, hiszen az első két hely bármelyike garantálta volna a bajnokságát, s a 3-4-5. hely is elég lett volna, ha nem a harmadik versenyben lévő pilóta, Farina nyer.
Fangio meg is szerezte a pole-t hat olasz versenyző előtt: Farina csak a harmadik volt, Fagioli pedig az ötödik, méghozzá jelentős 5,4 másodperces hátránnyal. Az edzésen csak a ferraris Ascari tartotta a lépést Fangióval, ő mindössze két tizedet kapott, míg Farina már 1,6 másodpercet. Vasárnap Ascari egy rövid időre még a vezetést is átvette, de végül műszaki hiba miatt ki kellett állnia, majd, ahogy az akkori szabályok még megengedték, átült csapattársa, Serafini autójába, amit végül a második helyen vitt célba.
A legfontosabb kérdés persze nem ez volt, hanem az, hogy mi lesz a bajnoki cím sorsa. Három körrel Ascari kiesése után Fangio Alfa Romeója is megállt, ám az argentin sem adta fel, s átvette márkatársa, Piero Taruffi autóját. Amikor néhány kör múlva ez az Alfa is megadta magát, Farinának már semmire nem kellett figyelnie, csak arra, hogy teljesítse a hátralévő 46 kört, és ebben az esetben garantáltan megszerzi a világbajnoki címet.
A verseny rengeteg kiesést hozott, a 26 indulóból csak heten jutottak el a célig. Farina köztük volt, több mint egyperces előnnyel nyerte meg a versenyt, így ő lett a Formula-1 történetének első világbajnoka. A dobogó három fokán négy olasz osztozott, Farina és a Serafini-Ascari páros mögött Luigi Fagioli lett a harmadik. Negyedikként a francia Rosier futott be öt kör hátránnyal, mögötte honfi- és márkatársa, Philippe Etancelin. Utóbbi 53 éves, 8 hónapos és 6 napos volt azon a vasárnapon, ezzel ma is ő minden idők legidősebb F1-es pontszerzője.
