Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. május 25. péntek
Retro

Retro – Az 500-as romboló

Az F1 történetének 500. versenyzője nem rövidke királykategóriás szereplésével, hanem nagy bukásokkal és egy óriási meglepetéssel tarkított Indy 500-karrierjével került be a sportág nagykönyvébe.

Egy nappal Valentin-nap előtt, 1948. február 13-án látta meg a napvilágot Skóciában Jim Crawford, aki rövidke ralis kísérletezést követően kezdett formulaautózni, s az 1974-es szezonban olyan remek eredményeket ért el a Formula Atlantic-kategóriában (egy bajnoki cím és egy ezüstérem a két brit sorozatban, 19 versenyen 5 győzelem és 11 dobogó), hogy a Lotus istálló tesztpilótaként szerződtette őt az 1975-ös évre.

Amikor pedig a szezon közepén a gyengécske autóval elégedetlen Jacky Ickx elhagyta a Lotust, Crawford az F1 történetének 500. versenyzőjeként bemutatkozhatott a királykategóriában, de csak két futam jutott neki: a jégesővel véget érő silverstone-i versenyen baleset miatt kiesett, Monzában pedig 13. lett hat kör hátránnyal – mindkét ízben három autót tudott megelőzni az időmérő edzéseken.

crawford-lotus

A száguldó cirkuszban nem jutott neki több lehetőség, mégis F1-es bajnoknak mondhatja magát, hiszen ő nyerte a brit országos F1-es sorozat negyedik, s egyben utolsó szezonját – igaz, ennek értékét jelentősen csökkenti, hogy a „részvételi rekordot” hozó doningtoni versenyen is csak heten álltak rajthoz, s ő volt az egyetlen királykategóriás tapasztalattal rendelkező pilóta a mezőnyben.

Crawford ebben az évben helyezte át székhelyét Amerikába, ahol egészen 2002-ben bekövetkezett haláláig élt. 1983-ban és 1984-ben is ezüstérmet szerzett a Can-Am-sorozatban, s utóbbi esztendőben az IndyCarban is bemutatkozott. Teljes szezont sosem futott, az Indy 500-on viszont 1995-is minden évben részt vett innentől kezdve – igaz, négyszer is sikertelenül zárta a kvalifikációt, közte az első, valamint az utolsó előtti és az utolsó évben.

A negyedik „DNQ”-t 1987-ben gyűjtötte be az abban az évben a Patrick Racingnél szereplő Crawford, miután z egyik edzésen óriási balesetet szenvedett, melyet követően közel egy évig tartott lábának gyógyulása. Annál nagyobb meglepetést okozott, amikor a pillanatokkal az 1988-as verseny előtt a King Racinghez aláíró Crawford egy rövid ideig még vezette is a futamot a Buick korábban semmilyen komoly indianapolisi eredményt el nem érő V6-os motorjával, s hat körrel a vége előtt a 2. helyen haladt.

Ekkor azonban a pár héttel korábban még botra támaszkodó Crawford hibázott, s kockásra fékezte az abroncsait, így kénytelen volt percekkel a leintés előtt kiállni egy kerékcserére. A szerelők nem voltak a helyzet magaslatán, így a nap hőse csak a hatodik helyen ért célba egy kör hátránnyal, de így is büszke lehetett teljesítményére, melyet sokan dicsértek. A következő évben még egy 4. rajthellyel villantani tudott (Mears, Unser és Fittipaldi mögött, viszont Andretti, Brayton és Rahal előtt), de az 1989-es és az 1990-es Indy 500-akról inkább egy-egy nagy bukása maradt meg az utókornak, melyekből így négy év alatt hármat mutatott be a motorsport egyik templomában…

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?