Steward
Strommer Benjamin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. november 18. vasárnap

Így szórakozott Ricciardo, Verstappen és Coulthard Zandvoortban

Még májusban tartott bemutatót a három Red Bull-pilóta, de a csapat most osztott meg erről egy hangulatos videót:

Nézd élőben az F1 Esport-bajnokságának döntőjét!

Ma este eldúl, ki lesz a sorozat második győztese - kövessétek az élő közvetítést az F1 Facebook-oldalán:

Ricciardóé az év megmozdulása az FIA szavazásán

Az ausztrál pilóta első helyet érő előzését Valtteri Bottas ellen mutatta be a Kínai Nagydíjon.

SUV-bajnokságot indít a Lamborghini

Az olasz gyártó a Róma melletti Vallelunga pályáján mutatta be Urus ST-X sport- és szabadidőautó (SUV) versenyváltozatát, amely köré 2020-tól külön bajnokságot szerveznek majd. A Lamborghini európai és közel-keleti versenyeket tervez, épített pályákon és off road-helyszíneken egyaránt. Az Urus ST-X Concept modellt egy ikerturbós V8-as hajtja majd, össztömege 25%-kal lesz könnyebb az utcai verziónál. Az autó első ízben a 2019-es, Lamborghini World Finals nevű eseményen hajt majd először pályára.

Így hajtotta meg a Saubert Tatiana Calderon Fioranóban

A kolumbiai versenyzőhölgy a Mexikói Nagydíjat követő promóciós napon ülhetett be először a Sauber C37-es volánja mögé, szombaton pedig a gárda 2013-as gépével, a C32-essel körözött az olaszországi Fioranóban.

Az megvan, amikor Vasember megkérdezi Thort, tud-e driftelni Makaóban?

Ezzel a vicc-cel próbálta oldani a helyzet komolyságát Laurens Vanthoor Twitteren, aki az FIA GT Világkupa kvalifikációs versenyén már rajt után falban találta magát egyik mercedes kollégájának köszönhetően.

A baleset képsorai a közvetítésben:

Egyébént éppen Vanthoor volt az, aki két évvel ezelőtt ugyanitt, ugyanabban a kanyarban bukott hatalmasat - igaz, most megúszta fejreállás nélkül.

Ott volt egy autónyi hely?

Yann Ehrlacher szerint igen, és jól látta: így sikerült megelőznie Fernando Souzát a WTCR első makaói versenyén.

Egy éve őrült véget ért a Makaói Nagydíj

Habsburg Ferdinánd az utolsó kör utolsó kanyarjában bújt be Sergio Sette Camara mellé, ám mindketten a falban végezték - így az a Dan Ticktum szelte át elsőként a célvonalat, aki az idei nagydíjat pole pozícióból kezdheti majd.

A túl vakmerő nézők komoly gondot jelentenek az Ausztrál Ralin

A rendőrség vizsgálatot indított több néző ellen, akik a WRC kameráin tűntek fel az Ausztrál Rali során - néhányan olyan közel merészkedtek a 120 km/h órás sebességgel száguldó autókhoz, hogy önmaguk és a versenyzők testi épségét is veszélybe sodorták. Az alant látható fotó Thierry Neuville Hyundaiából készült.

Az Ausztrál Ralin nem ez volt az első bizarr incidens: pénteken egy traktoros tette tönkre Andreas Mikkelsen hétvégéjét.

Öt évvel ezelőtt: Vettel rekordot dönt Austinban

Sebastian Vettel 2013 második felében úgy hajtotta uralma alá a sportágat, mint előtte kevesen: a német pilóta zsinórban kilenc győzelmet szerzett a Belga Nagydíjtól kezdve, amellyel mai napig első helyen áll e tekintetben. A csúcsdöntésre már a szezon utolsó előtti futamán, az USA Nagydíjon sor került, ahol Michael Schumacher korábbi hétfutamos rekordját adta át a múltnak sima rajt-cél diadalával.

F1 2013 United States Grand Prix Official Race Edit - F1PARK.com from F1PARK on Vimeo.

Red Bull egy kis sóval jöhet?

A Milton Keynes-i istálló már búcsúzkodik Daniel Ricciardótól - most az argentínai Salinas Grande sivatagban tett látogatásukat idézték fel:

Igaz-hamis Ericssonnal és Leclerc-rel

Az F1 YouTube-csatornáján folytatódott a pilóták igaz-hamis játéka, ezúttal a Sauber volt soron:

Dupla Toyota-siker a WEC sanghaji időmérőjén

A Kamui Kobayashi-Mike Conway fémjelezte hetes autó szerezte meg a pole-pozíciót a Hosszútávú-világbajnokság sanghaji hat órás versenyére: 1:42,931-es idejük 0,228 másodperccel volt gyorsabb a Fernando Alonso-Kazuki Nakajima párosénál. Meglepően erősnek bizonyult a Bruno Senna-André Lotterer-féle Rebellion: a duó mindössze 278 ezreddel maradt el a rajtelsőségről.

Az LMP2-ben a Jackie Chan DC Racing Orecája (Ho Pin Tung és Gabriel Aubry), a GTE Próban a 66-os Ford (Oliver Pla és Stefan Mücke), a GTE Am-ben az Aston Martin gyári párosa, Pedro Lamy és Paul Dalla Lana indulhat az első helyről vasárnap.

Emlékeztek még, mikor rögbisekkel mérte össze autója erejét Daniel Ricciardo?

A szó legszorosabb értelmében, ugyanis a feladat az volt, hogy vagy neki, vagy a vele szemben álló nyolc embernek el kellett tolnia a másikat. És nem is olyan egyértelmű a szereposztás, mint ahogy azt elsőre gondolnánk... A Red Bull saját bevallása szerint az archív felvételek között kutakodik, Twitter-fiókjukon mostanság kicsit mintha túltengene a Red Bull-tematika. Szegény drón...

 

Most egy Jeep tévedt a ralipályára

A 2016-os Indy 500-győztes, az idei IndyCar-szezon második helyezettje a Baja 1000 tereprali-versenyen vesz részt ezen a hétvégén, az egyik gyorson azonban szokatlan "tereptárggyal" találkozott. Egy privát Jeep közlekedett vele szemben, és csak a pilóta reakcióján múlt, hogy nem lett komoly baleset a találkozásból - egyedül a Jeep jobb oldali visszapillantója bánta. Meglepő, de az amerikai versenyző egészen addig nem emlékezett az esetre amíg vissza nem nézte az alábbi videót:

 

Az incidens egy másik kameraállásból itt tekinthető meg.

Ezen a hétvégén már történt egy hasonló eset: az Ausztrál Rali egyik szakaszán egy traktor tévedt Andreas Mikkelsen elé.

Imádjuk az IndyCar múltidéző bejegyzéseit

Az IndyCar a különböző közösségimédia-felületeire, rendkívül szimpatikus módon, teljes futamokat tölt fel, szemezgetve a közel- és a távolabbi múlt emlékezetes versenyeiből szemezgetve. A menü most a 2006-os Watkins Glen-i futam volt.

 

Felérhet-e a csúcsra Massa a Formula-E-ben?

Erre a kérdésre majd csak az idő adhatja meg a választ, az Autósport és Formula Magazin legújabb számában közölt interjúból azonban kitűnik, hogy a brazil nagyon is komolyan gondolja, hogy 37 évesen egy számára teljesen ismeretlen platformon lehel új életet versenyzői karrierjébe.

i05re9q7itng1y89nkt0_lg

Máris munkához látott a McLaren új erősítése

Nem teketóriázott sokat Bob Fernley. Az ex-Force India-csapatfőnököt a McLaren szerezte meg magának az istálló amerikai projektjének vezetéséhez, Twitterük tanúsága szerint pedig Fernley már munkához is látott.

 

Játék vagy valóság? Különleges táborba vitte a Renault e-sportolóit

Laminálnak, kereket cserélnek és úgy edzenek, mintha valódi versenyautót vezetnének.

Különleges táborba vitte a Renault e-sportolóit

Laminálnak, kereket cserélnek és úgy edzenek, mintha valódi versenyautót vezetnének.

15 ezer szavazat érkezett az év legjobb magyar versenyzőire

Az Autósport évkönyvben hamarosan megjelenő TOP50 magyar autóversenyző ranglista alakulásába idén olvasóink is beleszólhatnak. Szavazásra buzdítottuk a magyar autósport-rajongókat, amely egy héten át tartott és pénteken 12 órakor ért véget.

Érdemes lesz figyelni a Formula.hu-t hétfőn, eredményt ugyanis aznap hirdetünk. Elöljáróban annyit mondhatunk el, hogy rengetegen voksoltak, a közel 100 jelöltre 15 ezer szavazat érkezett, az élmezőnyben – gondolunk az első öt helyezettre – pedig megjósolható és egészen váratlan nevek is szerepelnek. Az eredmények megítélésében azt is figyelembe kell venni, hogy nem feltétlenül szakmai szempontok döntöttek, sokat nyomott a latban az egyes versenyzők szimpatizánsainak száma is.

Olvastad már?