DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
Gokart

Alapozásnak tökéletes

Első szezonját teljesítette a gokart-ob mezőnyében Nagy Benjámin, aki az esztendő történéseivel ugyan nem teljesen elégedett, de így is bőven volt része sikerekben.

Hogyan értékeled a debütáló évedet a Max Junior kategóriában?

Aránylag jól sikerült, viszont elég sokat bajlódtunk a technikával. Folyamatosan a kábelkötegünkkel volt gond, emiatt pedig több versenyen is gyengébb helyezést értem el. Ez általános jelenségnek számított a mezőnyben, hiszen a Rotax által elkészített új kábelkötegről van szó, amit minden résztvevő használt. Összességében azért magamtól is kicsit jobbat vártam ebben a szezonban, hiszen egy-két versenyen még én sem voltam ott teljesen fejben.

gokart_Nagy B_01



Mire emlékszel vissza a legszívesebben a szezonból?

A máriapócsi ob-futam annak ellenére is emlékezetes maradt, hogy az első futamon műszaki okok miatt leállt a motorom, az időmérőn ugyanis a második legjobb időt teljesítettem. De a bajnokság mellett idén megnyertem a Mezőhegyi Kupát, ahol a „2015 legnagyobb ígérete” elnevezésű díjat is megkaptam. Emellett első lettem a Gulyás Kupán is, míg az ob év végi tabelláján az ötödik, a Közép-kelet-európai Bajnokságon pedig a 15. helyen végeztem.

gokart_Nagy B_02

Körvonalazódtak már a tervek a következő szezonra?

A fő célom az, hogy megnyerjem az orszá- gos bajnokságot a Max Junior kategóriában, és kijussak a világdöntőre. Ennek érdekében rengeteget készülünk a csapattal. A 2016-os szezonom emellett jóval sűrűbb lesz az ideinél, hiszen elindulok a BNL-bajnokságban és az Európa-bajnokságon is. Mindehhez óriási segítséget nyújt a Kecskeméti Motorsport Egyesület, nagyon köszönöm a támogatást és a kiváló háttérmunkát az alakulat minden tagjának.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: