Steward
Admin
2017. október 20. péntek
F1

Ezért fontos a Renault fejlesztési csomagja

Nico Hülkenberg szerint kulcsfontosságú lehet a francia gárda számára a hungaroringi előrelépés. A német a Force India fejlesztési üteméről és sikerességéről is elárult néhány információt.

Bár az eredményen nem látszott egyértelműen, a Renault előrébb lépett a Magyar Nagydíj hétvégéjén. Hülkenberg szerint ez nagy lökést adhat a csapatnak a továbbiakban.

„Nagyon fontos volt nekünk. Nagy erőt adott minden szempontból” - kezdte nyilatkozatát pozitívan a német.

Hülkenberg a Force Indiánál eltöltött évekre emlékezett vissza a folytatásban: „Elég sok évig a következő történt: ígértek, ígértek, jött a fejlesztés, ami semmit nem hozott. Megpróbáltak valamivel előrukkolni, aztán semmi nem lett belőle.”

A Renault pilótája elmondta, pár éve már látszott, hogy egykori csapata jó úton halad: „Aztán jött az utóbbi két évem a Force Indiánál. Minden úgy működött, ahogy megígérték, és nagy lépéseket tettek előre. Idén ismét úgy néz ki, hogy ez a helyzet. Így kell tenni, ha a legnagyobbakkal szeretné felvenni a versenyt az ember. ”

renault-fejlesztes-hulkenberg-2017

„Nagyon fontos a kölcsönösség az elektronika, a szélcsatorna és a pálya között. Ezeknek együtt kell működniük, és ez alapvető a fejlesztéseknél” - folytatta a fejlesztési filozófiával Hülkenberg.

A német pilóta szerint „Természetesen az ember a fonalat is elkapja, ha jó a teljesítmény. Ez jó hangulatot és pozitív érzéseket generál.”

„A nyári szünet után Spa és Monza jön - ahol az erő számít a leginkább, így kicsit bonyolult lesz a helyzetünk. A tapadás, az egyensúly, és még néhány dolog szempontjából jó lépést tettünk előre” - tekintett előre a következő fordulókra a német versenyző.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?