Steward
Bognár Viktor
2017. október 19. csütörtök
F1

Tiszteli egymást Hamilton és Bottas

Toto Wolff szerint két F1-es pilótájának kapcsolatát tisztelet és barátság jellemzi jelen pillanatban, legalábbis ő ezt szűrte le, és szót ejtett arról is, hogy mik mondtak a versenyzők az autóról.

A Mercedes részéről Niki Lauda már kijelentette, hogy a világbajnok Formula-1-es istálló egyelőre nem vette célba Sebastian Vettelt, meg akarják nézni, hogy mire mennek a Hamilton-Bottas párossal, aztán majd kiderül, hogy milyen lépésekre van szükség. Toto Wolff, a Mercedes motorsport-igazgatója is hasonló véleményt fogalmazott meg.

"Lewis és Valtteri is nagyszerű helyen vannak jelenleg. A kapcsolatukat a tisztelet és a barátság jellemzi azok alapján, amit eddig a csapatmegbeszélések során láttunk tőlük" - mondta az osztrák. Nemrég Hamilton is arról beszélt, hogy egyelőre semmi okuk nincs a rossz viszonyra a finn pilótával, minden rendben van köztük. A hangsúly azonban sokszor azon a bizonyos "egyelőre" szócskán van...

hamilton-arc-2017

"Ez most mindkettejük számára izgalmas időszak, hiszen az új autók komoly fizikai kihívást jelentenek számukra is. Mindketten tapasztalták a tesztek során, hogy milyen hatalmas erőhatások érik őket. Arról beszéltek, hogy az autók rendkívül erősek, pont, ahogy egy Formula-1-es autónak kell" - magyarázta, majd hozzátette: a pálya mellől nézve is jobb a helyzet.

"Kint voltam a pályán és onnan néztem őket és az előző generációhoz képest egyértelműen látványosabbak azek az autók. Szurkoló szempontból ez tényleg különleges és egy részem mindig is szurkoló marad. Egy igazi motorsport-rajongónak ezt látnia kell."

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?