DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Ennyit költöttek az F1-es csapatok idén

A leggazdagabb istálló 330, a legszegényebb 85 millió fontból gazdálkodott: egymás mellé helyeztük az összes alakulat 2016-os költségvetését. A Force India hatékonysága így még megdöbbentőbb.

Az Autosport szaklap vállalkozott rá, hogy összegyűjtse – valamint, mivel az adatok a teljes 2016-os idényt tekintve még hiányosak, felbecsülje –, mennyi bevételük és kiadásuk volt a Formula-1-es csapatoknak 2016-ban. Szembetűnő, hogy míg az előző éveket a veszteségesség jellemezte, addig idén a legtöbb csapat nullszaldós volt.

A táblázatban, melyet az Autosport alapján állítottunk össze, a csapatok bevétele és kiadása mellett egyéb információkat is feltüntettünk, mint a csapatok székhelyét és másik országhoz kapcsolódó érdekeltségét, vagy az alkalmazottak számát. Minden pénzösszeg angol fontban értendő – egy font aktuális árfolyamon 360 forint.

Csapat

Ország

Alkalmazott

Kiadás

Bevétel

Mérleg

Mercedes

Nagy-Britannia (német irányítás)

850

£265 m

£265 m

0

Red Bull

Nagy-Britannia (osztrák tulajdon)

740

£215 m

£220 m

+£5 m

Ferrari

Olaszország

900

£330 m

£300 m

0

Force India

Nagy-Britannia (indiai tulajdon)

380

£90 m

£90 m

0

McLaren

Nagy-Britannia

730

£185 m

£185 m

0

Williams

Nagy-Britannia (frankfurti tőzsde)

530

£105 m

£110 m

+£5 m

Toro Rosso

Olaszország (osztrák tulajdon)

350

£100 m

£100 m

0

Haas

USA/Nagy-Britannia

210

£100 m

£100 m

0

Renault

Nagy-Britannia (francia tulajdon)

570

£150 m

£150 m

0

Sauber

Svájc

320

£95 m

£95 m

0

Manor

Nagy-Britannia

225

£85 m

£ 85 m

0

Megjegyzés: A Mercedes és Renault kiadása motorrészleg nélkül, a Ferrarié azzal együtt értendő (nélküle kb. £225 m). Az alkalmazottak száma mindhárom esetben motorrészleg nélkül értendő.



A csúcstartó tehát 330 millió fontos kiadásával (120 milliárd forint) a Ferrari, azonban ez a motorrészleggel együtt értendő, míg a Mercedes 265 milliós költekezése az erőforrást készítő szekció nélkül – ennek oka, hogy a német gárdával, valamint Renault-val ellentétben a Ferrarinak nincs két külön gyára. Kifejezetten figyelemre méltó, hogy a Force India, amely negyedik lett az összetettben, a második legkevesebbet költő alakulat, 90 millió fontból (30 milliárd forint) gazdálkodott az idény során.

A csapatok bevételei három fontos forrásból tevődnek össze. Nagy összegeket utalnak az anyacégek, azaz a Mercedesnek a Daimler, a Ferrarinak a Fiat/Ferrari, Renault-nak a Renault, a Red Bullnak és Toro Rossónak a Red Bull, a Haasnak a Haas Automation. Fontos rész érkezik a szponzoroktól is, a bevétel fele azonban csaknem minden esetben a FOM-tól érkezik: az F1 jogdíjakból származó jövedelmének egy részét a konstruktőri helyezések alapján osztják szét a csapatok között (ez alól új csapatként kivétel volt a Haas, amely semmit sem kapott a közösből).

Egyes istállók mögött, mint a Sauber vagy Force India, nem áll egy autógyár vagy nagyvállalat sem: ezek azonban fizetős versenyzőktől juthatnak többlethez. A Manornak tőkeinjekcióra volt szüksége a tulajdonosi körétől, hogy hiteleket fizethessen vissza, és a Sauber új tulajdonosa is pénzt pumpált a csapatba, ezeknél az istállóknál így jöhetett ki nullára a mérleg.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: