DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Hivatalos: Felipe Massa befejezi

Az Olasz Nagydíj csütörtöki napjára sajtótájékoztatót hívott össze a Williams: újságírók hada jelent meg, hogy első kézből tudja meg, mi lesz Felipe Massa jövője az F1-ben.

A Williams csütörtök délután jelentette be, hogy 13:45-kor sajtótájékoztatót tartanak a csapat motorhome-jában Felipe Massa főszereplésével, amelyen fény derül a brazil pilóta jövőjére. Hosszú ideje találgatás övezte, mi lesz a rutinos versenyző jövője: marad-e csapatánál, máshova igazol, vagy 35 évesen befejezi Formula-1-es pályafutását. Mivel azonban Kimi Raikkönen Ferrari-szerződésének hosszabbítását is egyszerű közleménnyel elintézte a Ferrari, valószínűsíteni lehetett, hogy nem a maradást jelentik be a Williams-motorhome-ban.



„Az elmúlt hónapokban sokat gondolkodtam a jövőmön, és végül meghoztam a döntést, hogy a szezon végén elhagyom a Formula-1-et” – idézi a motorsport.com Massa szavait. „Az élet sok választási lehetőséget kínál, én pedig úgy érzem, számomra ez az a pillanat, mikor mennem kell, és valami másba fognom. Talán újra láttok majd versenyautó kormánya mögött, de jelenleg egyedül az biztos, sok időm van, hogy eldöntsem, mit tegyek a jövőben.”

Felipe Massa a mezőny négy legtapasztaltabb versenyzőjének egyike, csak Jenson Button, Fernando Alonso és Kimi Raikkönen teljesített több nagydíjat nála. A 2002-ben bemutatkozó versenyző nyolc évet töltött a Ferrarinál, ahol 2008-ban egy ponttal veszítette el a világbajnoki címet. Az olaszokkal 11 futamon nyerő brazil utolsó három szezonját a Williamsnél teljesítette, újságírókkal tömött széksorok előtt ezen csapat motorhome-jában került sor a visszavonulás bejelentésére – az Olasz Nagydíjon, ahol Massa a Ferraritól való távozása óta is nagy népszerűségnek örvendett, az elmúlt két évben egyaránt dobogóra állt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: