DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Vettel Verstappent hibáztatja az ütközésért

A Red Bull pilótája és a két Ferrari már az első kanyarban tönkretette egymás versenyét: míg a holland szerint a maranellóiak versenyzői hibáztak, Vettel úgy véli, Verstappen volt túl vakmerő.

Nico Rosberg simán megőrizte a vezetést a Formula-1-es Belga Nagydíjon, mögötte azonban valósággal kitört a káosz: Max Verstappen, Kimi Raikkönen és Sebastian Vettel összeütköztek, így mindhármuknak már az első kör végén meg kellett látogatni a szerelőiket. Míg a Red Bull versenyzője a ferrarisokat érezte hibásnak, addig a maranellóiak négyszeres világbajnoka – aki hármuk közül a legkívül haladt a koccanás pillanatában – már másképp látja az eseményeket:

Vettel-rajt-Spa-DPPI



„Jól kaptam el a rajtot – talán a legjobban azokhoz képest, akik előlem indultak. A második helyen álltam már” – idézi Vettelt a Motorsport.com szakoldal. „Nico előttem volt, de közvetlenül mögötte haladtam a külső íven az első kanyar felé. Alig láttam Kimit, mivel több mint fél autóhossznyival előrébb voltam, amikor befordultam, s ha őszinte akarok lenni, már Max számára is a vakterében volt.”

„Ha megnézzük, elég vakmerő megmozdulás volt Verstappentől, hogy megpróbálta mindkét pozíciót visszaszerezni egyetlen kanyar alatt azzal, hogy belülre vetődik, és nyilván ez volt az oka annak, hogy Kimi nem tudott befordulni. A problémát az jelenti, hogy nem fér el három autó abban a kanyarban, a belül haladó pedig bajba tudja sodorni a külső íven haladókat, s úgy gondolom, mi is pont így jártunk Kimivel.”

A futam későbbi szakaszában aztán ismét egymásra talált Vettel és Verstappen, s a német szerint sem vezetett ma a legokosabban az ifjú pilóta: „Szerintem jogosan kritizáljuk, de felesleges túl nagy sztorit csinálni ebből. Jól kijövök vele, kedvelem is; elég agresszív, és szerintem ez az erőssége, de bizonyos manőverek, különösen féktávokon, nem igazán korrektek, és úgy gondolom, ezt neki is meg kell értenie. Összességében nem volt a legokosabb dolog, amit tett, hiszen ő is és én is rengeteg időt vesztettünk azzal, hogy egymással csatáztunk, ráadásul egy körrel később amúgy is megelőztem” – fogalmazott Vettel, hozzátéve, hogy az autó tempója a rajtnál keletkezett sérülés nélkül elegendő lehetett volna egy dobogós helyezéshez.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: