DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Raikkönen: Pole-pozíciót szerezhettem volna

A finn F1-es azonban csak harmadik lett az időmérőm, Nico Rosberg indulhat Belgiumban az élről – a Mercedes-versenyző nem számít könnyű futamra. A legjobb három nyilatkozatai szombatról.

Már péntek óta tudni lehetett, hogy a Mercedes a Belga Nagydíjon hajtja végre Lewis Hamilton elkerülhetetlen motorcseréjét, a világbajnokság éllovasának így a rajtrács végéről kell indulnia. Emiatt sokan azt feltételezték, Nico Rosberg könnyű pole-pozíciót és győzelmet érhet el Spában. Nos, ennek első fele nem valósult meg: ahogy várható volt, a német megszerezte a rajtelsőséget, de csak 0,149 másodperccel Max Verstappen előtt.

„Nem volt sima, nehéz hétvégénk volt egészen mostanáig, különösen ma délelőtt. Egyáltalán nem lehettünk elégedettek az egykörös tempónkkal, nem voltunk könnyű helyzetben az időmérőre megérkezve” – mondta a Q3 után az idei hatodik rajtelsőségét szerző Rosberg. „Végül azonban sikerült elvégeznünk a munkát, még a kvalifikáció előtt változtattunk pár dolgot az autón. Így minden összeállt, jó érzés volt vezetni, nagyon elégedett vagyok az eredménnyel.”



„Mindenképpen kihívást fog jelenteni a holnapi futam, mert nagyon nehéz feladat a gumikezelés ezen a hétvégén. Ha belevesszük a taktikákat is, szintén nagyon érdekes lesz, ráadásul Max a szuperlágyon indul, én és Kimi a lágyon. Biztosan nem lesz sima” – jósolt izgalmakat a vasárnapi versenyre a német, aki 19 pontos előnyéből próbál minél többet ledolgozni a bajnokságban.

„Mindig úgy érzed, hogy tudnál gyorsabb kört menni, de szerintem ezzel Nico is ugyanígy volt” – fogalmazott az első sorból először induló Max Verstappen. „Azzal viszont nagyon elégedettnek kell lennünk, hogy ezen pályán, ahol ennyire hosszú egyenesek vannak, ilyen közel vagyunk hozzájuk. Egész hétvégénk gördülékenyen ment, annak ellenére, hogy ma problémáink adódtak délelőtt. Különösen a 2-es szektorban működött jól az autó. Nagyon jó érzés így eredményt elérni, hogy a pálya mellett látom a hazai rajongókat.”

Kimi Raikkönen belehibázott első gyorskörébe, így egyetlen próbálkozása maradt a Q3 végén, mellyel a harmadik eredményt sikerült megszereznie. „Egy kicsit szélesen futottam, lecsúsztam a pályáról, ami nem volt ideális. De a második köröm tűrhető volt, bár ha a Q2-höz mérem, pár tizedet elveszítettem az utolsó sikánban, úgy gondolom, lett volna esélyem a pole-pozícióra. Jó lett volna megszerezni, közel kerültem hozzá, de a futam holnap lesz. Az utolsó pár versenyhez képest elégedettnek kell lennünk, persze ma még csak az időmérő volt, de itt vagyunk elöl. Túl boldogok azért nem lehetünk” – összegezte a Ferrari pilótája.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: