DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Így számoljuk az öt másodperces gyorsulást

Ekkora köridőjavulásra lehet számítani a 2017-es szezon új F1-es szabályaitól, holott több pályán már idén rekordok dőltek. Csakhogy ezt az öt másodpercet nem úgy számítják, ahogy hinnénk.

Az autók aerodinamikáján és gumikon változtató 2017-es szabályoktól jelentős gyorsulást várnak: a célkitűzések szerint jövőre a Formula-1 versenygépei körülbelül öt másodperccel lesznek gyorsabbak egy körön. Egyesek túlzottan optimistának tartják ezt a jóslást: 2016-ban szinte minden pályán megdőlt a hibrid éra körrekordja, egyes helyszíneken pedig, mint például Bahreinben vagy Ausztriában, a valaha futott legjobb kört regisztrálták.

Ehhez képest az öt másodperc javulás egészen meredeknek tűnik. Csakhogy ezt az öt másodpercet még csak nem is az idei szezon eredményeihez kell viszonyítani, a javulás mértéke pedig természetesen a pályák hosszával lesz arányos.



„Magasabb leszorítóerőre és megnövekedett kanyarsebességre van szükség, hogy olyan köridőket érjünk el, amelyek hozzávetőleg öt másodperccel gyorsabbak a barcelonai 2015-ös időknél – ugyanis ez a referenciaidő. Ehhez szélesebb abroncsokra is szükség van” – mondta a Grand Prix Times lapnak Paul Hembery, a Pirelli motorsportfőnöke.

A barcelonai pályán, amelynél rövidebbet jócskán találunk a naptárban, 2015-ben 1:24.681-es volt a legjobb köridő, ehhez képest idén Lewis Hamilton 1:22.000-val szerzett pole-pozíciót. Azaz az öt másodperces javulás ezen a pályán mindössze kettő és fél.

 

Mindkét teszt pontosan terv szerint alakult, számos kört megtettünk és rengeteg információt gyűjtöttünk” – beszélt Hembery a Pirelli tesztprogramjának állásáról. Eddig a Ferrari Fioranóban és a Red Bull Mugellóban gurult pályára a 2017-es gumikkal, folytatás szeptember 6-án lesz, amikor a Ferrari és Mercedes is tesztel, előbbi Barcelonában, utóbbi a Paul Ricardon. Ezekre az abroncsok struktúráján és keverékén is módosításokat végez a Pirelli.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: