DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 25. csütörtök
F1

Alonso nem bánja az elvesztett bajnokságokat

A spanyol F1-es pilóta szerint lehetne akár ötszörös világbajnok is, de nem bánja, így is boldog - ha viszont nem tetszik neki az, amerre halad a sport, akkor kiszállhat a száguldó cirkuszból.

Fernando Alonso 2005-ben és 2006-ban ért fel a csúcsra, a Renault-val világbajnoki címet nyert, majd meg is védte azt Michael Schumacherrel szemben. 2007-ben eligazolt a McLarenhez, ahol karnyújtásnyira volt harmadik elsőségétől, majd miután a Ferrarihoz szerződött, háromszor is másodikként végzett a pontversenyben - kétszer az utolsó futamon maradt alul.

Alo



"Nyerhettem volna már talán öt vilábajnoki címet, esetleg többet is, de nem bánom, így is boldog ember vagyok. Nyertem kétszer bajnokságot, sok-sok nagydíjat, tizenöt éve versenyzek itt és az egyik legnagyobb istállónál dolgozom jelenleg" - mondta Alonso a spanyol Marcának. Nemrég úgy fogalmazott, hogy elégedett lehet a két címével, hiszen több nagyon tehetséges versenyző is van a jelenlegi, vagy a korábbi mezőnyben, akinek ez sosem adatott meg.

A Formula-1 jelenlegi helyzetével viszont nem elégedett. "Nem tetszik az, amikor egy autót nem használhatok a határon, mert kímélni kell. Ha úgy vélem, hogy nem jó irányba halad a Formula-1, akkor körül kell néznem a lehetőségeim között, mert élvezni akarom azt, amit csinálok" - dobta be ismét a királykategóriából való távozásának lehetőségét a spanyol.

"A Hondával a semmiből építettünk motort kevés idő alatt, ezért sokszor voltak nehéz pillanataink tavaly. Azonban a csapat jól reagált, keményen dolgozunk és jövőre bajnokságot szeretnénk nyerni. Persze ez most talán furcsán hangzik, de ez a célunk."

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: