DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Rosberg az első edzésen pályacsúcsot döntött

A német Mercedes-pilótáé a Red Bull Ring történetének legjobb köre. Az eseménydús F1-es szabadedzésen Hamilton megforgott, Verstappen kavicságyba ásta magát, míg a halo nem bukkant fel.

Az Osztrák Nagydíj első szabadedzését megelőzően a legnagyobb figyelem a Ferrarira helyeződött: elsősorban nem azért, mert Sebastian Vettel minden bizonnyal öthelyes rajtbüntetést fog kapni a vasárnapi futamra váltócsere miatt, hanem sokkal inkább a csapat által fejlesztett fejvédő, a halo okán, amelynek második változatát elhozták a Red Bull Ringre. Csütörtökön a Scuderia garázsában kimentési tesztet végzett a pálya speciális mentőcsapata az FIA orvosainak felügyeletében. A próbát sikeresnek ítélték meg, így arra lehetett számítani, hogy a halo második generációja a pénteki első tréningen a pályán is feltűnik – Vettel és Raikkönen azonban nélküle hajtott ki. A hivatalos indoklás szerint a Ferrari inkább a felmerülő fékproblémákra fordította minden idejét.

A mezőny installációs körökkel kezdte az edzést, így csak lassan gyűltek a mért idők: Max Verstappen volt az első, aki 1:10.1-gyel gyors kört felállított. Ezzel az idővel egészen a 20. percig vezetett, amikor Nico Rosberg vette át a stafétát 1:09.1-es körével. Miközben a német még egy másodpercet faragott, Lewis Hamilton hétvégéje kevésbé alakult sikeresen: a brit versenyző megpördült a 3-as kanyarban, és hogy elkerülje az ütközést a visszaguruló autóval, a mögötte haladó Romain Grosjean szintén megforgatta a Haast.



Ezzel egyidejűleg a két Red Bull is képernyőre került: Max Verstappen ráhajtott a pályára újonnan felhelyezett, sárga kerékvetőre az utolsó előtti kanyarban, így elvesztette szárnyának egy darabját, míg Daniel Ricciardo ugyanitt Marcus Ericsson Sauberjének ütközött kis híján. Később Verstappen edzése szintén a magasított kerékvetők közreműködésében ért véget, a felfüggesztés eltört, a fiatal holland autója pedig a kavicságyban ragadt.

Nem sokkal félidő után Nico Rosberg autójára szuperlágy helyett ultralágy abroncsok kerültek fel, és újabb fél másodpercet csípett, 1:07.644-es köridőt teljesített: ezzel nem csupán a V6-os hibrid éra, hanem a spielbergi pálya történetének pályacsúcsát is megdöntötte.

A sóderben rövid látogatást tevő Rosberg végül 1:07.373-ra csökkentette idejét – és az új legjobb kört –, Lewis Hamilton, aki az edzés során nem tudott elé kerülni, végül három tizedmásodpercre csökkentette lemaradását. A Ferrari újabb három tizedre következik, Sebastian Vettel végzett a harmadik, Kimi Raikkönen a negyedik helyen.

Az ötödikként végző Daniel Ricciardo már egy másodpercnél többet kapott – az edzés végén szintén átbucskázott a kavicságyon. Az előtte végzőkkel ellentétben ő nem használt ultralágy abroncsot a 90 perc folyamán. Carlos Sainz biztató hatodik hellyel nyitott, a Red Bullhoz köthető csapatok egyedüli versenyzője volt ő, aki incidensmentes edzést zárt. Felipe Massát hetedikként intették le a pályán általában jól teljesítő Williamsszel, az utolsó fél órát kihagyó Verstappen, a szintén megforgó Kvjat, valamint Bottas zárt a legjobb tíz között.

Érdemes még megemlíteni a McLarent, amely Fernando Alonso autójára felszerelte új, extra nyílásokkal ellátott, radikális hátsó szárnyát. A kétszeres bajnok a 14. helyen zárt, közvetlenül csapattársa mögött. A futam beugrója a Sergio Perez autóját vezető Force India-tesztpilóta, Alfonso Celis volt, aki idei harmadik szabadedzésén a leglassabb kört futotta meg.

 

Az első szabadedzés végeredménye:

 

Versenyző

Csapat

Köridő

Hátrány

Körök

1

Nico Rosberg

Mercedes

1:07.373

-

37

2

Lewis Hamilton

Mercedes

1:07.730

0.357

34

3

Sebastian Vettel

Ferrari

1:08.022

0.649

28

4

Kimi Raikkönen

Ferrari

1:08.222

0.849

31

5

Daniel Ricciardo

Red Bull/Renault

1:08.528

1.155

34

6

Carlos Sainz

Toro Rosso/Ferrari

1:08.803

1.430

34

7

Felipe Massa

Williams/Mercedes

1:08.824

1.451

39

8

Max Verstappen

Red Bull/Renault

1:08.962

1.589

21

9

Danyiil Kvjat

Toro Rosso/Ferrari

1:08.990

1.617

32

10

Valtteri Bottas

Williams/Mercedes

1:08.998

1.625

40

11

Romain Grosjean

Haas/Ferrari

1:09.078

1.705

34

12

Nico Hulkenberg

Force India/Mercedes

1:09.280

1.907

43

13

Jenson Button

McLaren/Honda

1:09.365

1.992

31

14

Fernando Alonso

McLaren/Honda

1:09.567

2.194

30

15

Kevin Magnussen

Renault

1:09.707

2.334

24

16

Pascal Wehrlein

Manor/Mercedes

1:09.775

2.402

34

17

Jolyon Palmer

Renault

1:09.851

2.478

28

18

Marcus Ericsson

Sauber/Ferrari

1:09.929

2.556

35

19

Esteban Gutierrez

Haas/Ferrari

1:10.110

2.737

20

20

Felipe Nasr

Sauber/Ferrari

1:10.314

2.941

26

21

Rio Haryanto

Manor/Mercedes

1:10.493

3.120

21

22

Alfonso Celis

Force India/Mercedes

1:10.860

3.487

37

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: